Strasbourg - megismerjük az Unió gyermekvédelmi stratégiáját

Kedves Testvérek!

Lassan végső szervezési fázisba ért a Strasbourg, Franciaországi utunk, melyre a házak vezetöit, és azokat a munkatársakat hivtam, kik már nagyon rég, 7-8 éve a gyermekeinkközött dolgoznak.

Az útvonalat mellékelem, az elképzelésemet is.
Indulás április 19-én, szombat reggel lenne. 8,30 indulunk, (ki bujt bújjon a macska bőrébe, én megyek). Meglátogatjuk Csobánkát, és itt is szeretnénk ebédelni. Estére Ivánba, illetve Bükfürdőre szeretnénk érni, hol szállás vár bennünket.
Április 20, vasárnap, Iván: Délelőtt az Iváni házunkból hat gyereknek kiszolgáltatjuk, a plébános úr felhatalmazásával a keresztség szentségét, keresünk hat életerős komát, utána közös bográcsozás, komatál a szabadban. Délután a bükki élményfürdő tesztelése lesz. Ezen a napon ugyancsak itt hajtjuk nyugalomra a fejecskéinket.
Április 21, hétfő: reggel idejében indulunk, (nyolckor, ha virrad - ha nem) Innsbruckba, Ausztria. Gondolom, a 326 km utat 3-4 ora alatt megtesszük, és így kora délután már ott is lehetünk, itt  Innsbruckba szeretnénk meglátogatni az első SOS Gyermekfalút, a csodálatos Tiroli hegyek között. Itt van eltemetve az SOS nagycsalád alapítója, és jelenleg itt élnek az idős, nyugdíjas nevelő nők. Itt is fogunk megszállni.
Április 22, kedd: A reggeli után indulnánk Stuttgartfelé, Németországba, kb. 350 km. Itt a badeni tó mellett van a egy Pestalozzi központ ( ök Németországban fogadtak be a világháború alatt, és azóta árva gyermekeket. Állítólag nagyon szép, és tanulságos lenne velük is kapcsolatot felvenni.  A kedves Gyurás István SJ atya vállalta, hogy a segítségünkre lesz a kapcsolatfelvételnél, és a szállásnál is. Utána lehet itt olvasni: http://hu.wikipedia.org/wiki/Johann_Heinrich_Pestalozzi

Április 23 - 24, szerda, csütörtök: Irány Strasbourg, Fr., gondolom, hogy a 160 kilométeres utat reggeliben hamar megtudjuk tenni, és igy idejében bemehetünk az Európai Unió parlamentjébe. Szerdát és csütörtököt itt fogjuk tölteni, a kedves Gáll Kinga parlamenti képviselő meghívására.  Az itteni programról még én is nagyon keveset tudok, de gondolom, hogy a részletek is nagyon hasznosak, szépek lesznek mindannyiunk számára.

 

Április 25, péntek: Reggel idejében indulunk vissza Győrbe, hogy este tudjunk résztvenni a Püspök atya által szervezett szeretetnapok megnyitó jótékonysági koncertjén.

Április 26, szombat: Győrből Sopronba mennénk, reggel nyolctól előadásom lenne, ( ki nagyon fáradt az nem muszáj velem jöjjön). Este jótékonysági vacsora, valószínű ide csak néhány kollégát vinnék magammal.
Április 27, szombat: A Szeretet Napok legszebb, de legfáradságosabb része, kint a főtéren, szabadtéri előadások, táncok, itt fog a mi kis énekkarunk is fellépni. Este püspöki szentmise a csodálatosan szép Győri székesegyházban.  Utána elvben indulhatnánk haza, de  mivel hétfő vakáció,  dönthetünk úgy is, hogy ott alszunk még egy éjszaka, és akkor hétfőn indulunk haza Dévára.
Úgy néz ki, hogy ez a végleges program. Talán, ha az idő engedi egy melki apátság megtekintését, esetleg egy rövid bécsi sétát még be lehetne tenni, de egyebet már nem nagyon. Kb az egész út 3.000- 3.5000 kilométer lenne.
A kérdéseket szíveskedjetek a kedves Palkó Ceciliával egyeztetni, de én is amiben segítségetekre tudnák lenni, abban szívesen állok rendelkezésetekre. Az én célom, egy szeretetteljes együttlét, néhány üveg sör nyugodt elfogyasztása, és mindaz, mi a testvéri szeretetbe bele fér. Remélem, hogy lesz alkalmunk Európa két talán legnagyobb magán gyermekvédelmi rendszerébe betekinteni, és talán Gáll Kinga segíteni fog bennünket abban is, hogy megismerjük az Unió gyermekvédelmi stratégiáját. Mi nagyon szeretnénk, hasznos munkatársai lenni a gyermekvédelem, gyermeknevelés területén, közös nagy hazánknak, Európának.
szeretettel, csaba t.