Kedves Testvérek!

Köszönet és hála amiért elkezdhetjük a 15-ik tanévet, csaba t.

Isten kegyelméből, szeptember 14-én ünnepélyes keretek között Kiss Rigó  szegedi megyéspüspök úr, felszentelte az 1913-ban Székelyföldön faragott és most  Ópusztaszeren  újjá állítótt szép székelykaput.
Ez a kapu szeretné hírdetni, és kifejezni az erdélyi bajbalévő családok, gyerekek háláját és köszönetét az anyaországbeli testvéreink iránt.
A Szent Ferenc Alapítvány által gondozásba vett ezer ötszáz gyerek, immár tizenöt éve a mindennapi kenyeret, ruhát, nevelő jó szót azért kaphat, mert népünkben él a szeretet, a jóság, a szolidaritás. Mi ennek a jóságnak, nyíltságnak szerettünk volna emléket állítani ezzel a díszkapuval, melynek fáját az első világháború előtti utolsó béke évben faragták.
Adja a jó Isten, hogy szeretettel, összefogással, békés munkával, gyerekeink számára a szép Kárpát medencét, a velünk együtt élő népekkel otthonunkká, szép tündérkertté tudjuk alakítani, hol minden bajbajutott, kopogtató ember, nyitott kapura találhat.
Isten áldja meg mindazokat, kik kenyeret adnak szegényeknek, árváknak.
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.