Erőt kértem az Úrtól, és Ő nehézségeket adott.

A tegnap kaptam egy fiatal lánytól, egyik munkatársamtól, egy „szociális anyától”, aki 12 lánykát nevel, egy szép levelet. Ennek egyik részét szeretném közkincsé tenni. Adná az Isten, hogy minél többen megértsük azt, mit ez a fiatal lány megértett, szeretettel, Csaba t.

„Erőt kértem az Úrtól, és Ő nehézséget adott, melyben megedződtem. Bölcsességért imádkoztam, és Ő problémákat adott, melyeket megtanultam megoldani.

Előmenetelt óhajtottam: gondolkodó agyat és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam.

Boldogságot kértem, és Isten veszélyeket adott, melyeket legyőztem.

Szeretetre vágytam, és kaptam az Úrtól bajba jutott gyerekeket, hogy segítsek rajtuk.

Kegyes, jóindulata helyett, alkalmakat kaptam a jókra. Semmit sem kaptam, amit kértem, és mégis mindent megkaptam, amire szükségem volt. Én úgy érzem, hogy ez tényleg így van.”



Isten Áldja!

Hegyi Melinda