Szövetség az életért!

ImageA Szent Ferenc Alapítvány keretében nagyon sokan szövetséget kötöttünk szeretetből, bizalommal az élet szolgálatára. Alapítványunkat 1993-ban hoztuk létre Erdélyben, 2002-ben Magyarországon. Isten kegyelmét szüntelenül érezzük, mert újabb és újabb feladatot bízott ránk, és mindig küldött társakat is, anyagi segítséget is, hogy az élet szolgálatát eredményesen tudjuk végezni.

Jelenleg közel másfél ezer gyermeket nevelünk negyven helységben, szeretettel. Azt szeretnénk, ha a bajba jutott és tőlünk segítséget kérő gyermekek, fiatalok, szépen kibontakoznának, felnőnének, hogy felelős apák, anyák, becsületes állampolgárok, jókedvű, életerős, Istent és embert szerető, tisztelő felnőttek legyenek, akik akár „a jég hátán” is megállják a helyüket, eltartják családjukat.

Ez év januárjában Magyarország prímása, Dr. Erdő Péter bíboros úr felkért, hogy a Szent Ferenc Alapítvány, a kisebb testvéri szövetségünk, vállalja fel Magyarországon egy otthon alapítását, a legkisebbek, az abortusz veszélyének kitett magzatok védelmére.

Ugyancsak az elmúlt hónapokban kerestek meg a Szociális Missziós Társaság nővérei, és arra biztattak, hogy vegyük át és az ő imádságos szeretetüktől kísérve, indítsuk be Budapest mellett Csobánkán, azt az ingatlant, amelyet Prohászka püspök úr ajándékozott annak idején az árváknak. A nővérek az államosítás előtt hadi árvaházat működtettek Csobánkán. Az elmúlt rendszerben is gyermekvédelmi központként működött, melynek megszűnése után az elhagyott épületeket a nővérek visszakapták.

Az élet szolgálatát azért mernénk elvállalni Csobánkán, mert hiszünk az élet Urában és érezzük az emberek bizalmát, segítségét. Magyarországon és Erdélyben is 2005-ben kaphattuk meg első ízben az adó 1%-át. Meglepődtünk, amikor megtudtuk, hogy több mint 10.000 ember rendelkezett a mi javunkra az adójuk felajánlható részéről. Ebből a bizalomból, szeretetből 2006-ban a legkeletebbre fekvő, magyar lakta városban, Kovásznán létesítettünk egy gyermekvédelmi központot. Örömmel mondhatom el, hogy a folyamatosan, 50 főig bővülő intézményben már jelenleg közel harminc kacagó szemű gyerek a haszonélvezője a szeretetből vállalt szövetségnek.

Az elmúlt évben még többen ajánlották fel adójukból azt a bizonyos százalékot a Szent Ferenc Alapítványnak, így a mi életet szolgáló szövetségünk Magyarországon az ötödik legtöbb felajánlást szerező alapítvány lett. Alapítványunk felelős vezetőivel úgy érezzük, hogy az egy százalékból újabb házat kellene létrehozni az élet védelmére. Ez alkalommal Magyarországon, Csobánkán szeretnénk meggyújtani a szolgáló szeretet lángját.

A felnövekedett, egészséges fiatalok magától értetődő természetességgel szeretnének kirajzani, családot alapítani, gyermeket nemzeni. Az elhúzódó tanulmányok, az otthonteremtés reális gondjai, megbolydult világunk kísértései következtében sokan a házasságkötés előtt elkezdik a párkapcsolatot, a nemi életet és ennek következtében sok esetben a megfogan a nem tervezett magzat. Bontakozó szeretetüknek a gyümölcse a kis élet, de az ő kapcsolatuk is nagyon sokszor veszélybe kerül, ha nincs megfelelő háttér, fészek, otthon, ahol a szerelmük elmélyülhetne és kiforrhatna a házasság szentségében, ahol békés nyugodtságban felkészülhetnének életük legszebb feladatára, az anyai, apai hivatásra. Mi, keresztények hisszük, hogy az élet halhatatlan, és így azt is tudjuk, hogy a megfogant életet nem lehet megölni, elpusztítani. A meg nem született magzat szembejön velünk a túlvilágon.

Korunknak erről a legégetőbb kérdéséről nem elég csupán beszélni. Úgy gondoljuk, hogy a magzatgyilkossággal szemben alázatosan ugyan, de reális alternatívát kellene kínáljunk és biztosítsunk a fiataloknak. Ezért indokoltnak látjuk, hogy Csobánkán, a Szociális Missziós Nővérek által felkínált otthonban – Magyarország prímása, Dr. Erdő Péter bíboros úr biztatására – létrehozzuk a Prohászka Ottokár püspökről elnevezett élet házát.

Az épület három szintjén hat lakóegységet lehetne kialakítani, mindegyik négy-négy fiatal, gyermeket váró párnak vagy egyedülálló kismamának alkalmas szobából állna, melyhez egy-egy nappali, konyha és fürdőszoba tartozna. Így 20-25 párt, illetve kismamát fogadhatnánk erre a célra nagyon is alkalmas épületben. A fiatalok az alapítványtól az otthont valamint a lelki, és az emberi segítséget kapnák. A bevásárlásban, a főzésben csak tanácsokkal nyújtanánk segítséget, de ezt a feladatot nem szeretnénk átvállalni tőlük.

Célunk, hogy az áldott állapotba került kismama testileg, lelkileg felkészüljön a gyermekvállalásra, tisztázza a kapcsolatát párjával, a jövendő gyermek nagyszüleivel, az állami, gyermekvédelmi hatóságokkal. Az lenne a végső cél, hogy a megszületett kisbabának legyen egymást szerető, tisztelő édesapja és édesanyja és a háttérből gondoskodó, jóságos nagyszülei, hogy így a baba jó eséllyel induljon neki az életnek, a kibontakozásnak.

Céljainkat szeretnénk őszinte partneri viszonyban megvalósítani az állami és egyházi hatóságokkal, tudva azt, hogy minden egyes gyermek, akit így közösen megmentünk és elindítunk az életbe, közös győzelem a sötétség, a halál és a bűn felett.

Április 21-én, délelőtt 11 órára szeretettel meghívjuk Csobánkára (Margitliget utca, a falu Pomáz felé eső végén lévő ingatlan) mindazokat, akik szeretnének velünk együtt gondolkozni a szövetségünkről, melynek egyetlen célja az élet alázatos szolgálata.


Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.

Déva, 2007. április 6.



Image

Image