A Szent Ferenc Alapítvány virágoskertje

ImageA sikereken felbátorodva, farsang idejére újabb pályázatot hirdetünk A Szent Ferenc Alapítvány virágoskertje címmel, melyben olyan írások, képek versenyezhetnének, amelyek vidámak, kedvesek, fénnyel, élettel teltek, melyeken nemcsak kacagni lehet, de belőlük akár tanulhat is az ember.


Image
Kedves Testvérek!

Úgy gondolom, hogy kis adventi könyvecskénk, Reményt, jövőt mindenkinek nagyon sok örömet szerzett. Legalábbis nagyon sok pozitív visszajelzés jutott el hozzám. Úgy láttam, hogy nemcsak az olvasóknak volt fontos, hanem a kis fiatal szerzőknek is, hisz a tengerentúli barátaink jóvoltából, a díjazott írások szerzői között tíz vadonatúj telefont, tíz órát, és egy köbméter édességet osztottunk ki (sokkal több mű született, mint amennyi a könyvbe bekerült). Nagy volt az öröm, sokan kérdezték, hogy lesz-e még ilyen pályázat.

Kérésükre, a sikereken felbátorodva, farsang idejére újabb pályázatot hirdetünk A Szent Ferenc Alapítvány virágoskertje címmel, melyben olyan írások, képek versenyezhetnének, amelyek vidámak, kedvesek, fénnyel, élettel teltek, melyeken nemcsak kacagni lehet, de belőlük akár tanulhat is az ember.

Célom: a gyermekek, a tanárok, a nevelők, vendégeink valós történeteit, fényképeket, eseményeket szeretnék csokorba gyűjteni, melyből e vidám nagycsalád igazi arca láthatóbbá válik. Az évek alatt nagyon sok olyan dolog történt, amire csak mosolyogva tudunk visszagondolni: jó poénok, vidám pillanatok, melyeket a szó, vagy fénykép erejével jó lenne megörökíteni.

Húsvétra kiadnánk egy kis könyvecskébe a díjnyertes alkotásokat, melyekhez én is írnék néhány gondolatot a keresztény örömről, derűről, boldogságról. Úgy gondolom, hogy a világ téved, amikor kívülről várja a boldogságot, mert a boldogság mélyen bennünk van. Nem külső ajándékok, anyagi javak, vagy szolgáltatások szülik a szívünkbe az örömet, a jókedvet, a derűt, az életerőt, hanem mi kell azt adjuk a világnak, a testvéri közösségben, amely hibáinkkal, esendőségünkkel együtt elfogad, s szeretve, kacagva hordoz, mert testvérét látja bennünk.

Három kategóriában indítanánk vetélkedőt:

1. kategória: Gyermek: intézeteink jelenlegi, vagy volt növendékei. A díjak itt értékes fényképezőgépek lennének.

2. kategória: Munkatárs: olyanok, akik nálunk dolgoztak, vagy dolgoznak. A díjazottakat elvinném egy tanulmányútra, külföldre.

3. kategória: Segítő, pártoló barát: önkéntesek, vendégek, vagy olyanok, akik gyermekeinket táborban, vendégségben látták. Ebben a kategóriában nyerteseket a nagy busszal elvinném egy több napos Erdélyi körútra, az otthonainkba.

A díj odaítélésére a zsűribe a Gyermekek Barátait szeretném felkérni.

Farsang végéig várjuk a pályamunkákat e-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A házak vezetőit szeretettel kérem, hogy a felhívást nyomtassák, és függesszék ki. Kívánok mindenkinek sok jókedvet az Úr 2007. esztendejében is.

Csaba t.