Szent Kristóf napja

ImageSzent Kristóf napján imádkozunk az úton lévőkért és az ők járműveinkért, azért, hogy jó szerencsével elérjük céljainkat.

Nekünk is nagyon sok gyerekünk most is úton van, hisz a kirándulások, a táborok ideje van. Szeretettel imádkozunk érettük, de azokért a kedves vendégeinkért, önkénteseinkért, kik messzi távolból útra keltek, hogy meglátogassák házainkat, hogy nyári szabadságukat, vakációjukat megosszák gyermekeinkkel. Azokért is szeretettel imádkozok akik mindennapi kenyerüket egy - egy gépjármű kormánya mellett keresik, őrizze meg őket Szent Kristóf közbejárására a mindenható Isten!
Ebben az évben különösen is nagy buzgósággal imádkozom a legelső közlekedési eszközünkért: a baba kocsikért. Adná az Isten, hogy ebben az évben minden közlekedési eszköz közül az eladási listákon ez a négykerekű szerepeljen első helyen. Imádkozunk nagy nagy szeretettel, hogy minél több magyar családnak legyen szüksége egy új babakocsira. Szerintem a gazdasági krízis hullámvölgyéből a babakocsi gyár kellene minél hamarább kilábaljon, hogy így magával húzza, és felenditse lassan a többi iparágat is. Mert ha megnő a kereslet a babakocsik után akkor hiszem, hogy ez magával fogja vinni a roller, a görkorcsolya, a bicikli, majd a kis autók után a hatalmas családi autók  piacát is. De ha a Kárpát medencében a babakocsi gyár nem indul be, akkor útjaink ki fognak ürülni, és csak magányos emberek fognak bolyongani céltalanul Kárpát medence elnéptelenedett útjain.
Imádkozzunk, hogy sok sok aranyos újszülött keljen szüleikkel útra Isten szép ege alatt, a gyermekkor kalandjain keresztül, a felnőtt kor csodái közé. 
Sok szeretettel, Csaba t.