A Szent Ferenc Alapítvány székelyföldi napközi otthonainak karácsonya

ImageA parajdi sóbányában szeretnék szép, örömteli karácsonyi ünnepet szervezni a Szent Ferenc Alapítvány székelyföldi napközi otthonos gyerekeinknek.

A parajdi sóbányában szeretnék szép, örömteli karácsonyi ünnepet szervezni a Szent Ferenc Alapítvány székelyföldi napközi otthonos gyerekeinknek. Természetesen, tudom, hogy mindenkit nehéz lenne mozgósítani, de aki tud azt szívesen látjuk december 16-án délelőtt 11 órakor a parajdi sóbányában. Ebben az óriási barlangban, katedrálisban, melyet Isten és az ember együtt teremtett, hogy megünnepeljük a mi Urunk, Istenünk, Jézus Krisztus születését.

A sóbánya igazgatója – nagyon kedvesen – nemcsak beengedett a bányába, hanem vállalta, a karácsonyfa állítást, a hangosítást, a világítást, még a szállítást is Isten nevében. Ez alkalommal is köszönjük nagylelkű segítségüket. 

A programért Kovács Ágnes, a parajdi napközink vezetője a felelős. (telefon: 0040-721-522112). Úgy tudom, hogy lesz szép műsor, pásztorjáték, és természetesen sok-sok meglepetés. Reméljük, mindenkire gondolt az angyal egy kis ajándékkal, akinek mi, tiszta szívvel szeretnénk mindent megköszönni szép karácsonyi énekeinkkel. 

Számításunk szerint két órára véget is ér a program. Így sok-sok örömmel a szívünkben, még idejében haza is érhetünk. 

Megvan az ideje a munkának, legyen december 16-a, az ajándékozásnak, az ajándékká válásnak az ünnepe! Legyünk ezen a napon, különösképpen is, jóságos Istenünk ajándéka, a székelyföldi bajban lévő gyerekeink számára. Akarjuk mindannyian, hogy puszta létünk, életünk ajándékká váljon! 

E nap támogatói között szeretnénk megemlíteni a parajdi sóbánya mellett, a magyarországi Baptista Szeretet Szolgálatot, és a Malévet, mely repülővel szállítja, szeretetből a sok szép ajándékot Budapestről. Isten fizesse nekik, amiért vállalták, hogy társaink legyenek a szép szeretetben!

Bőjte Csaba a Szent Ferenc Alapítvány Elnöke
 U.i. Szászvároson dec. 21-én 16.00, Déván dec. 21-én 19.00 lesz a karácsonyi ünnepség. Ide is, de mindegyik házunkba szeretettel várjuk az „angyalokat”, azokat akik szeretnek gyönyörködni a boldog gyermekekben.

Image

Moga Alexandra 9 éves kislány rajza