Adventi elmélkedések 2. - A végtelen vár ránk

ImageCsodálatos! Isten nagyon ragaszkodik hozzánk, meghal értünk a kereszten. Életével és kereszthalálával Krisztus megmutatja, hogy mi az igazi szeretet. Szívünkbe lopja a szeretet lángját, hogy világunk el tudjon indulni, lassan, tipegve az őszinte szeretet, a testvériség útján.

 Vezet, azt akarja, hogy az emberiség ne ragadjon meg a bűnben, a gyűlölködésben, a háborúk pusztító csapásaiban. Mint kotló a csibéit, maga köré gyűjt, és vezet önmagunk, és világunk felfedezésében, a teremtés továbbálmodásában. A jóság és szeretet országának felépítésében, melynek megvalósulásáért imádkozunk kétezer éve a Miatyánkban, az „Úr imájában”.

Hiszem, hogy az emberiség nem ért el a repülését lefogó falakig, utunk szakadékok mellett vezet, de még óriási távlatok vannak előttünk. Ismeretlen, felfedezetlen világok, melyek felfedezésére, meghódítására én is, de te is hivatott vagy. Az ötmilliárd év, melyen keresztül ideért az élet, feljogosít, hogy higgyünk a végtelenben, mely előttünk van, melyet még elképzelni sem tudunk, de ha alázatosan, Istenre, és a teremtett világra figyelünk, lépésről-lépésre kibontakozik, s a miénk lehet.  

Sajnos jönnek erőszakos diktátorok, és kétségbeesett pesszimisták, szélsőséges nyughatatlan emberek, lesznek társadalmi katasztrófák, de ne zavarjanak, mert életed, életünk biztos kezekben van. Isten, aki szeret, s akinek gyermeke vagy, vezet, veled van. Ő tarisznyált fel jósággal, születésed előtt elrejtette a földbe a vasércet, a rezet, a kőolajat, mert tudta, hogy te vágyni fogsz repülni, tengereken átkelni. Ő adott bölcs szervező erőt, hogy álmodat álmodva alászállj a földbe a kincsekért, és kitartó munkával felszínre hozd, s megszüld vágyadat, mely tovarepít.  

Hiszem, hogy nem jutottunk a tarisznya aljára, még sok csoda vár ránk, amit felfedezve otthonosabbá tehetjük életünk. Minden kérdésre van válasz, és minden vágy beteljesedik, mert Atyánk, ki szomjat oltott testedbe, vizet is adott bőségesen.

 

Szerző: Cs.t

Forrás: Reménnyel jövőt mindenkinek