Beszámoló a tusnádi és kovásznai házról

Szeretnék néhány sorban beszámolni az új házak születéséről.

 
 

Kedves Testvéreim! 

Szeretnék néhány sorban beszámolni az új házak születéséről. 

Az elmúlt napokban Tusnádon és Kovásznán voltam.
Istennek hála a munkák szépen folynak, az otthont, mint épületet is építjük, de mint intézetet is szüljük. Mint minden szülés, ez is vajúdással jár, hisz mindent most kell kitalálni: hol legyen a mosogatás, a kazán, az iroda, ki hol dolgozzon, és hogyan. Mivel gyermekek otthona lesz, ezért egyből mindent nagyon szépre, jóra, és hosszú távon működőnek kell megalkotni.  

Tusnádi ház:  

Az épület legfelső szintje készen van, a „Szegények missziója” alatt már ott laktunk, még a fürdőszobák is használhatóak. A középső szinten már a simítási munkálatok zajlanak, a festés, padolás van hátra. A földszinten is, ahol a konyha és az ebédlő is lesz, szépen haladunk. A napokban a homlokzat kijavítása is elkezdődik. A kivitelező szerint augusztus végére kész lesz az épület belülről. Elég sok emberrel folyik a munka, de az épület is óriási, sok feladatot meg kell oldani. Az épület alsó szintjén a szigetelések jelentenek komoly kihívást, de most már minden ki van találva, így csak a kivitelezés várat magára. 

A ház vezetését Kolozsvári Tiborra bíztam: (tel: 0040-741548547, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). Tibor egy évig volt nálunk nevelő, vezetett egy szociális fiú családot, majd elment Kolozsvárra és elvégezte a Babes Bolyain a pszichológiát. A kolozsvári évek alatt nem csak diplomát szerzett, hanem meg is nősült. Kedves feleségével, Borbálával, aki magyar szakos tanárnő, visszajött Dévára, és két évig vezetőségi beosztásban dolgozott Déván, a felesége magyart tanított az iskolánkban. Bori jelenleg a tavaly ősszel született aranyos kis fiát neveli, gyermeknevelési szabadságon van. Úgy gondolom, hogy Kolozsvári Tiborban megvannak azok a képességek, melyek alkalmassá teszik arra, hogy felvállalja egy ilyen nagy ház vezetésével járó gondokat. A Tusnádon dolgozó csapat kiválogatása folyamatban van, úgy érzem, hogy nem lesz nehéz dolgunk, mert nagyon sokan kérték, hogy nálunk dolgozhassanak. Szeretnénk egy nagyon jó csapatot összeválogatni. 

Kovásznai ház:  

A munkálatok itt is szépen haladnak. Ígéretünk van arra, hogy szeptember elejére az épület belső pucolása befejeződik. A tanév elején lesz lehetőségünk az épületet kívülről befejezni. Így a december harmadikai házszentelésre remélem minden kész és szép lesz. 

A kovásznai ház vezetését Kolozsi Noémire bíztuk. (Tel: 0040-748864745) Noémi az ő kedves férjével, Istvánnal, aki kántor, 9 évet dolgoztak Déván. Noémi nevelőnőként, majd a nevelők koordinátoraként végezett értékes munkát nagyon eredményesen. Kovásznán is nemcsak az épület kialakításával foglalkozunk, hanem az intézményszervezés is folyamatban van, a hatósággal, nevelőnőséget vállalókkal, szakácsnő jelöltekkel, kereskedőkkel egyeztetünk. Mivel fűtűnk, honnan vesszük a kenyeret stb., látszólag kis dolgok, de a ház életét meg tudják keseríteni, ha nem jó döntések születnek. Márpedig az a cél, hogy minél több energia, idő jusson a gyermeknevelésre, ami önmagában is embert próbáló feladat. 

A tusnádi, és a kovásznai Gyermekvédelmi Központot, mint születő intézményt, Istennek hála mind a helybeli hatóságok, mind a megyei gyermekvédelmi felelősök szeretettel, nagy bizalommal fogadták. Úgy érzem, hogy mind Hargita megyében, mind Kovászna megyében szép partnerség alakulhat ki az állami, egyházi intézményekkel. Szívből remélem, hogy sikerülni fog, méltók leszünk a megelőlegezett bizalomhoz. 

Kászoni házunkat, hogy úgy mondjam „jegeltük”. A tanév megkezdése után szívből remélem, hogy a felszabaduló energiával ott is elkezdődhetnek az építkezések, és így a 2007 szeptemberére ott is kész leszünk a bajban lévő gyermekek befogadására. 

Most délután megyek a kisiratosi építkezést megnézni. Ott tavaly a kedves Almási Olga által vezetett Máltai Szeretetszolgálat otthonában laktak a gyerekeink. Úgy néz ki, hogy a két szociális családot befogadó ház augusztus végére elkészül. A Máltai otthonnal a jó viszonyunkat továbbra is fenn akarjuk tartani. 

Ezekkel a hírekkel kívánok az enyémnél csendesebb, nyugodtabb nyárvégét mindnyájatoknak.

Kisebb testvéri szeretettel készülök a szeptember másodikai szovátai találkozónkra.
Csaba t.