Csodálom a legparányibb lény létét is, azt hogy van, hogy akar, szeret lenni, ahogy a léthez ragaszkodik. Csodálom a kis magok határtalan bizalmát, mellyel a felszínre küldik kis hajtásukat, és nem állnak meg, hanem virágot bontanak, majd magot érlelnek, megélik a maguk határa közt a teljes létüket. Bármerre fordulok is, ugyanezt látom. Hosszú út után érkezik a gólya. Nem tátja a száját, hanem fészket épít, fiat nevel, hogy átadja a legdrágábbat, a lét ajándékát. Minden mi él, élni akar, nagyra nőni, virágot, gyümölcsöt teremni, a lét gyönyörűségét tovább akarja adni, és olyan jól van ez így.

Csodálom az életet, ami bennünk, emberekben kibontakozik. Csodálom az anyaméhben, egymagában elinduló kis sejtet, ahogy társat keres, és talál, majd hónapok alatt szeretetből, vérből új élet fakad, csoda a lét melynek te is hordozója vagy. Megszületik az ember, és tipegő-topogó léptekkel elindul a végtelen felé. Csodálom ezt az ívet, a pályát mely a semmiből a végtelenbe visz. 

Gyönyörűséges a lét, jó lenni, kisbabaként oda bújni szüleinkhez, jó bebarangolni a gyermekkor megannyi ligetét, erdejét, barátságokat kötni, megtapasztalni, hogy jó szeretni, és szeretve lenni. Telnek az évek, de minden nap meghozza a maga gyümölcsét. Te a világot járod, hogy felfedezd, de ez által önmagadat is meghódítod, felépíted. Milyen szép a kisgyermek önfeledt kacagása, az eszmélő ifjú örökös elégedetlenkedése azzal, ami van, és ahogy van, ő többet akar, és úgy érzi, hogy többet is tud tenni az előtte járóknál. Csodálatos naivság, tisztaság mellyel hiszi a serdülő, hogy ő mindent meg tud oldani, világunk kiapadhatatlan ősereje. Jó dolog huszonévesnek lenni, szórakozni, de ne torpanj meg, torzó, torzszülött leszel, ha itt leáll kibontakozásod. Attól leszel felnőtt, hogy a megismert értékek közül választasz magadnak, meghozod döntéseidet, kialakítod világnézeted, életcélod, életformád. Mind-mind nagy csaták, melyeket alázattal, de bátran kell megvívnod, s akkor boldog leszel.  

Csodálatos a szerelem, ez az emésztő tűz, mely, mint táltos paripa, elragad a fellegek felé, repít, és olyan távlatokat nyit, melyekről nem is álmodtál, társat találsz magadnak, örvendj neki, a tiéd, s te az övé vagy. Jó dolog, szülővé válni. A nő nem csak gyermeket szül a földre, hanem édesanyát, édesapát is szül. Életet adsz, de te is új életet kapsz. Egy határtalan új dimenzió, egy új világ, melynek csillagvárosai gyermekeid első szavai, botladozó léptei, butuska gesztusai. Ezt a világot ti teremtettétek, de általa születsz te magad is. Gyermeked, ahogy szembefordul veled, tekintetével azt mondja, hogy „az én apukám a világ legerősebb embere”, te se tudod hogyan, de gyermeked teremtő tekintete átalakít, és valóban sokkal erősebb, tisztább leszel, új ismeretlen források fakadnak szívedben. Te teremted őt, a csodát, a gyermeket és ő tégedet, a gondoskodó szülőt. 

Jó dolog, szülőnek lenni, de ne állj meg, a végtelen hív tégedet, csodák várnak rád. Lassan látni fogod, hogy bontakozik a bimbó, s gyermeked szép nagylány, kemény ifjú lesz. Szívedben mérhetetlen büszkeséggel tapasztalod, hogy csinos lányod után megfordulnak a fiúk, hogy fiad jelenlétében a lányok elpirulnak, összesúgnak, beszédesebbek lesznek. Jó dolog gyönyörködni iskolát végző ballagó gyermekedben, vele együtt dolgozni, látni a felnőttkor küszöbén átlépő gyermekedet.  

Aztán egy szép nap nagyszülő leszel, ez egy új világ, ne félj tőle, talán most már időd is több van rácsodálkozni a csodára, a kis unokára. Ő nem a tiéd, de belőled fakadt a forrás, és ez boldoggá tesz. Elindítottál valamit, mi már nélküled is forog. Meséket mondasz, talán a kis lurkónak „bevallod”, hogy nagymaminak van egy seprűje, amin repülni is tud, s aztán mindig összekacagtok. Megtanítod halászni, s megmutatod azt a tisztást ott fent a havason, amit nagyapád mutatott neked, és ő ugyanazzal a néma csodálat fürdeti tekintetét a harmatos tájban, mint te évtizedekkel ezelőtt. 

Utad még nem ért véget. Ahogy lassan, mint fölösleges lim-lomot, szerre elengeded e világ dolgait, méltósággal megöregedsz. Jó dolog, jól végzett munka után megpihenni. És ahogy visszanézel, tudod, hogy kár lett volna életed útján akárhol is megállni, életed attól teljes, hogy bejártad azt, minden életszakodnak megvolt a maga szépsége, ajándéka, mi teljesé tette életed. 

Utad soha nem ér véget, mert Isten végtelen, és a végtelent bebarangolni végtelen idő kell, ne aggódj, időd van, halhatatlan vagy. Bízz Istenedben, aki létre hívott, s megajándékozott a bontakozó élet csodájával. Az Ő végtelen bölcsességével, jóságával, szeretetével azt akarja, hogy mindent megismerj, és te is megtapasztald a létezés örömét. Útban vagy a nemlétből a lét felé, csodák várnak rád, minden nap ajándék, hogy lassan te magad is ajándék legyél.  

Csaba t.