„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Milyen jó, hogy Jézus a szegény asszony két fillérjét is észreveszi, számon tartja! Nagyon gyakran mi leértékeljük magunkat, kicsinek, jelentéktelennek tartjuk azt amink van, amit szeretetből adni, tenni tudunk, és így elbizonytalanodva inkább meg sem próbáljuk megtenni azt, amire képesek volnánk! Mikor elkeseredünk saját gyengeségünk, ügyetlenségünk láttán, jusson eszünkbe a szegény asszony két lyukas garasa, melyet Jézus nem csak értékelt, észrevett, de példaképpen oda is állított mindannyiunk elé! 