2019. november 7. – Csütörtök

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_75097183_1609026035905921_8064241289438167040_o.jpgA tegnap, november 6-kán, Mária Magdolna tiszteletére szentelt atyhai templomban miséztem! A Korond határában lévő templom, 2016. szeptember 18-kán egy villámcsapás miatt leégett! Mára, Istennek hála a templomot újjáépítették, és nagyon ízlésesen, szépen berendezték, felszerelték minden szükségessel! Jó volt látni a faltól-falig templomot betöltő kedves híveket a tiszta, ragyogó templomban! Jó volt együtt imádkozni, hálát adni azért, hogy Isten embernek, templomnak, mindennek ad második, harmadik esélyt is! Mária Magdolnának volt alkalma megtérni, Jézus Krisztus kezébe belekapaszkodva talpra állni, az egyházunknak szentjévé lenni! Ő nem másokat vádolva, saját élete romjain vergődve élte az életét, hanem Krisztushoz ment bűneit siratva, életét nagylelkűen a szeretet szolgálatába állítva! Az atyhai hívek sem a vádaskodás, a kétségbeesés útját választották, nem roskadtak magukba kishitűen, hanem az emberek segítő szándékát felhasználva, imádkozva, dolgozva ujjá építették templomukat!
Biztos mindannyiunknak vannak sebeink, kudarcaink, bűneink, milyen jó lenne, ha a bűnbánó Mária Magdolna lelkületével, a templomukat újjáépítő atyhai hívek példájára mi sem ítélkezve egymás hibáit keresnénk, hanem Istenbe bízó lélekkel újraterveznénk életünket, s a szeretet útján továbbmennénk Istenünk kitárt karjai felé!
Szeretettel, 
Csaba t.
Evangélium
Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. Afarizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnö sökkel és együtt étkezik velük.”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a
szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
Lk 15,1-10

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Keresztes Szent János mondta: Ha egy csutakot, egy darab fát az ingoványból kiveszünk, majd tűzre teszünk, annak előbb ki kell sírnia, fortyognia magából a mocsarat, s csak azután kaphat lángra. A tűz láthatóvá teszi az évek alatt felgyülemlett, éghetetlen ingoványt. Isten jelenlétében, a közösségben szépen megtisztulunk, és lassan-lassan mi is eggyé tudunk válni a lánggal, lobogni kezdünk, fényünk, világunk, melegségünk lesz, eggyé válhatunk Krisztussal – ez a lelki élet. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. november 14. csütörtök, Aliz napja van. Holnap Albert és Lipót napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Földi ajándék

Egy dologban biztos vagyok: minden seb, minden probléma alkalmas arra, hogy abból értékes mennyei gyümölcsök származzanak.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube