Ötleteket gyűjtünk, segítsetek!

Mennybemenetel ünnepére mindenkit szeretettel meghívunk az 1000 dél-erdélyi leány találkozójára!

Minden évben megrendeztük a mennybemenetel ünnepét fent a várban. Sajnos, a várat kezdte az üzleti élet belakni, így ott már egy szabadtéri szentmisét eléggé bajosan lehet megszervezni.

Az Ausztráliában élő magyar földbirtokos, Horvát Toldi Péter, Déva mellett, Marosnémetiben, visszakapta a nagyon szép fekvésű udvarházát, a Maros partján. Meghívott szeretettel egy májusi ünnepségre. Úgy gondoltuk, hogy az idei mennybemenetel ünnepét ott kint a zöldben fogjuk megünnepelni május 20-án.

A szentmisében szeretnénk imádkozni, hogy minden dél-erdélyi magyar fiatal szép, boldog családot alapítson. A vallásos rendezvény után, a vidám majális-programok alkalmat nyújthatnak az ismerkedésre, barátkozásra, hogy a szórvány közösségekből jött fiatalok egymásra találjanak. A különféle helységből jött lánycsapatok benevezhetnek egy hol vidám, hol komoly vetélkedőre, hogy így ki tudjuk választani a legéletrevalóbb dél erdélyi lánycsapatot. Persze más vidékről jött lánycsapatok is benevezhetnek.

Erre a rendezvényre szeretettel meghívjuk Dél-Erdély minden fiatalját. Szeretettel várjuk a jobbnál jobb ötleteket, amivel rendezvényünk színvonalát emelhetjük.

Testvéri szeretettel, Csaba t.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy az anyagi gondoskodást túlhangsúlyozzák. Nem akarom lekicsinyelni a pénz fontosságát, de nem lenne szabad az első helyre tennünk. Népünk nagyjai közül sokan nagy szegénységben nőttek fel. […] nem a híres, sok-sok szemléltetőeszközzel felszerelt iskoláktól és a talicska számra behordott játékoktól váltak értelmes, értékes felnőttekké, hanem a családi szeretet életadó melegétől, a jóságos édesanya, édesapa folyamatosan dolgozó, példaadó jelenlététől és néhány falusi, egyszerű tanár emberséget és műveltséget adó oktatásától.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. május 9. csütörtök, Gergely és Katinka napja van. Holnap Ármin és Pálma napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Egy új világ nyílik ki

Egy új világ nyílik ki, amelyről én csak hümmögni tudok, de amely biztosan hihetetlenül szép.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube