XXV. Hét, 5. Oltáriszentség Eucharisztia: Életadó úti eledel

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_CsabatvDeva20.jpgA világmindenség legnagyobb titka Isten és az Ő megtestesülése karácsony éjszakáján!! Az akkori csoda nem ért véget, hisz hisszük és valljuk, hogy ugyanaz az Isten aki Mária igenjére emberré lett, ma is a szentmisére összegyűlő papok és hívek jelenlétükkel kimondott igenjére megtestesül, kenyérré, borrá, Oltáriszentséggé válva közénk jön!! Minden templom Betlehemi barlang és minden oltár betlehemi jászol! Nem kell irigykedjünk a napkeleti bölcsekre, vagy a három királyra, mert mi is ugyanúgy hitünkkel átkarolhatjuk a közénk jött Jézus Krisztust, sőt a szentáldozásban mi magunkhoz is vehetjük az Isteni Jelenlétet!! 

„Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.”

Térdenállva, 

Csaba t. 

 

2020. március 1

Böjte Csaba ofm gondolata

„A táncban a mozgás az öröm, s nem az, hogy a kötött lépések rendjét szigorúan betartsuk. A ferencességben a jó Isten és a legkisebbek iránti szolgáló szeretet a fontos, és hogy ezt vidám lélekkel tegyük. A többi részletkérdés.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. június 1. hétfő, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Minden vallás...

Minden vallás követői hisznek egy magasabb rendű Lény létezésében, aki teremtette és kormányozza a világot, és hiszik, hogy az élet nem ér véget a halállal, a túlvilági lét a földi élet jutalma vagy büntetése.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube