7. Hittanóra: Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_IMG_6535.jpgVirágvasárnapján Déván a templom előtti magnólia virágba borult!! Sajnálom, hogy a kedves testvéreink nem tudtak, tudnak eljönni a templomban, ezért is itt a szépen kivirágzott fa alatt tartjuk meg a hetedik felnőtt hittan óránkat, itt vallom meg a hitemet az Egyházban!! 

Igen, hiszem a katolikus Anyaszentegyházat, hiszem, hogy testvérek vagyunk, hogy jó nekünk összetartoznunk! Mindannyian egy család gyermekei vagyunk, hisz egy keresztségből születtünk a Szentháromság nevében! Testvérek vagyunk mind és nem csak azokkal, kik itt és most e földön élnek, hanem minden idők keresztényével bárhol is éltek e nagyvilágban!! 
18.00 órától gyertek beszélgessünk el az nagycsaládunkról az Egyházról!!

Szeretettel várunk,
Csaba t. 
Apostoli Hitvallás: Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek a Szentlélekben. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test föltámadását és az örök életet. 
Amen.

Böjte Csaba ofm gondolata

Azt a békét, örömöt, boldogságot, amely az ember szívét akkor tölti el, amikor hazaér, amikor hozzá tud bújni a mennyei Atyjához, Istenének a kezébe simul, nehezen tudom elmesélni. Az ember ebben az ölelésben teljesedik ki, és emberi méltóságunk talán ekkor van a legmagasabb fokon. Isten karjaiból kibontakozva visszatérni a munkánkba, ez az igazán gyümölcsöző és szép, értékes és értelmes az életünkben. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. augusztus 7. péntek, Ibolya napja van. Holnap László napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A hívek

A más vallásúak és a hitetlenek ezzel szemben nem sajnálják arra fecsérelni az idejüket,hogy széles körben terjesszék a Katolikus Egyház elleni vádakat, miközben az Egyház alig védekezik.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube