150 hektáron gazdálkodik a háromszoros olimpiai bajnok

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_szecsi2.jpgIsten áldását kérem minden élelmet termelő becsületes gazdára!! 

Csaba t.
 
 
 
Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó nagyszüleitől örökölt 40 hektár szántót és 3-4 hektár elvadult és elhanyagoltabb, befásodott, gyepes területet. Mivel nem értett a földműveléshez, feleségével úgy döntöttek, hogy eladják, ám egy őszi napon a birtokon tett terepszemle alkalmával – miközben őzikék, fácánok, mezei nyulak és vaddisznók szegődtek ideiglenes társaiknak – feleségével úgy döntöttek, hogy megtartják – nyilatkozta az Új Mezőgazdasági Magazinnak a néhány évvel ezelőtt gazdának „felcsapott” bajnok.
Addig egy több ezer hektáron gazdálkodó vállalkozás bérelte földjeinket, és mostohán bántak azzal. Mikor hozzám került, leromlott talajok fogadtak, amiket rendbe kell tenni. Ismereteim alapján a baktériumtrágyában kezdtem gondolkodni, első körben nem is feltétlenül a hozamnövelés, hanem a talajjavítás miatt.
Szécsi Zoltán így talált rá egy cégre, melynek azóta egyik hírvivője lett. A Phylazonit talajoltás ugyanis visszapótolja a talajba azokat a baktériumokat, amelyeknek a megléte elengedhetetlen a megfelelő talajélethez.
A házaspár közben elvégzett egy aranykalászos gazdaképzőt, és igazi tudásbázisra találtak Pista bácsi személyében.
Az idős kömlői gazdálkodó megismerkedésük óta is fontos része Szécsi Zoltán gazdaságának, hiszen tanácsai, tapasztalatai kincset érnek. Ahogy a háromszoros olimpiai bajnok mondta:
"ő a mi Pista bácsink, és nem adjuk senkinek."
Az egyéni vállalkozóként és egy mezőgazdasági cég vezetőjeként is dolgozó Szécsi Zoltán ma már 150 hektáros terület mindennapjaiért „felel”. E terület mintegy 110 hektáros része szántó, 25-30 hektár pedig legelő. Utóbbiból következik, hogy állattenyésztéssel is foglalkoznak, a vízilabdázó ugyanis megfogadta egy tapasztalt gazda tanácsát, miszerint:
"a terményt a bőrbe töltve legjobb eladni."
A háromszoros olimpiai bajnokból lett gazdálkodó részletesebb „vallomását”, a földhöz, munkához való viszonyáról elmondott gondolatait az alábbi videóban találod: