Örömet és ajándékot hozott a Mikulás a beteg gyerekeknek

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_mikulas16korh.jpgA Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyerekosztályán járt vasárnap a Mikulás, hogy a nagy zsákjából előhúzott ajándékokkal megörvendeztesse a kis betegeket.

A Mikulás Szekszárdról érkezett egy lelkes csapattal együtt, és a Szent Ferenc Alapítvány közreműködésével látogatta meg a beteg gyerekeket. Amíg a kórházban levő gyerekek a Mikulás érkezését várták, kis segítői, a csíksomlyói Szent István Otthon lakói Mikulásváró énekekkel szórakoztatták őket.
Tizenkét éve indult el az a kezdeményezés, hogy egy magyarországi csapat minden évben ellátogat a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz, és az alapítványhoz tartozó gyerekeket megajándékozza a Mikulás. A csapatban huszonhárman vannak, négy Mikulással, végiglátogatják az alapítvány határ menti házait, és eljönnek Székelyföldre is.
„Leginkább a délutáni foglalkoztató központjainkba hoznak ajándékot, mert az oda járó gyerekek mostohább körülmények között élnek olyan szempontból, hogy nekik általában otthon nem kerül ki az ajándék. A csíksomlyói otthonban az adventi játékunk része, hogy egy kis fenyőfákra minden napra feladatok vannak feltűzve, vasárnapra az volt épp, hogy valami jót kell cselekedjünk. És így született meg spontán az ötlet, hogy ha jönnek hozzánk a Mikulásaink, akkor látogassuk meg együtt a gyerekosztályt, és az ott levő beteg gyerekeket örvendeztessük meg. A gyerekeink szempontjából azért jó, mert ők is sokszor kapnak, hisz nagyon sok felénk hajló ember van, és ebből az alkalomból érezzék ők is, hogy milyen adni. Mert mi is szegények vagyunk, de az ajándékozás által gazdagabbak leszünk” – mondta el Balázs Melinda Erzsébet, a Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói otthonának koordinátora.
www.szekelyhon.ro