A szülés megváltoztatja az anya agyát

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_brigita.jpgÉrdekes tanulmány!! Az Egyház  tanítja, hogy a felnőtt emberé válásunk a szeretettől vezérelt, tudatosan vállalt, anyaságban teljesedik ki! Azáltal, hogy igent mondsz az életre újjászületsz te magad is, a gyermekvállalás igenje nem csak gyermekednek ad életet, hanem téged is a lét magasabb szintjére emel! A szerelemből vállalt anyai hivatás olyan áldott, szent forrásokat fakadnak fel egy nő életében, testében, miről ő nem is tudott!! Érdemes elolvasni a csatolt tanulmányt, mert mindezt tudományosan is alátámassza!

Szeretettel, 

Csaba t. 
Kép: Csibi Brigitta, borszéki otthonunk vezetője a kedves férjével, aranyos gyermekével!
A terhesség alatt a nők agyának bizonyos részein csökken a szürkeállomány, ami segíti az alkalmazkodást az anyasághoz, illetve az anya és gyermeke közötti kötődés kialakulását – írja az MTI egy új tanulmány alapján.
A terhesség alatt a nemi hormonok szélsőséges hullámzást mutatnak, drasztikus testi és lelki változások zajlanak. A kilenc hónap alatt a nőket annyi ösztrogén árasztja el, amennyit összesen hátralevő életükben sem kapnak. Arról azonban eddig elég szűkös ismerettel rendelkeztek a tudósok, hogy milyen hatásai vannak a terhességnek az agyra.
Sok nő állítja, hogy a terhesség alatt feledékennyé és érzelmessé válik, amit a állapotukra vezetnek vissza. Az új tanulmány szerint valóban végbemennek strukturális változások az anyák agyában. Ezek a serdülőkori változásokhoz hasonlóak, és legalább két évig fennmaradtak. Arra azonban nem találtak bizonyítékot, hogy a nők memóriája romlott volna.
Kevesebb szürkeállomány, több gondoskodás
A barcelonai Universitat Autonoma és a holland Leideni Egyetem kutatói a Nature Neuroscience szaklapban publikált tanulmányhoz 25, először szülő nő agyáról készítettek felvételeket, először a terhesség előtt, aztán közvetlenül a szülés után, majd két évvel később. Ezeket a felvételeket hasonlították össze 19, először apává váló férfiéval, 17 gyermektelen férfiéval és 20 gyermektelen nőével.
A tudósok lényeges csökkenést figyeltek meg az először anyává lett nők agyának szürkeállományában. A szürkeállomány változása az agy olyan területein következet be, amelyek az úgynevezett tudatelméleti feladatokkal voltak kapcsolatosak, vagyis azzal a képességgel, hogy másoknak érzéseket, mentális állapotokat és tartalmakat tulajdonítunk. Ez a tudósok szerint különböző módon biztosít előnyt a kismamáknak:
segíti őket gyermekük szükségleteinek felismerésében,
éberebbé teszi őket a lehetséges veszélyekkel szemben, és
szorosabb kötődést tesz lehetővé a gyermekükhöz.
Elseline Hoekzema, a tanulmány vezető szerzője, a Leideni Egyetem Pszichológiai Intézetének kutatója szerint az agyszerkezeti változások valószínűleg azért következnek be, hogy a nőt felkészítsék az anyaságra. A kutatás azt is feltárta, hogy a változások attól függetlenül zajlanak, hogy a magzat természetesen vagy mesterséges megtermékenyítéssel fogant.
A változás olyan jellegzetes volt, hogy a számítógép csak a felvételek elemzésével képes volt kiszűrni az állapotos nőket. A kutatás a nők agyának fehérállományában is lényeges változásokat talált. Az először apává váló férfiak agyának szürkeállománya viszont nem változott a partnerük terhessége alatt és a szülés sem.
www.index.hu