Elkezdődött a Szent László-év

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szent_helyek_freskosztlaszlo.jpgJanuár elsején vette kezdetét és 2017 végéig tart a magyar kormány által kezdeményezett Szent László-emlékév. Ennek jegyében celebrálta az újévi szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes Déván. Udvarhelyszéken két istentiszteleti hely, számos freskó és gyógyítónak ismert forrás emlékeztet László királyra, Homoródszentlászló pedig a nevét viseli.

A tavalyi Szent Márton- és Márton Áron-emlékév sikerén felbuzdulva a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére hirdették meg a Szent László-emlékévet a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – hangzott el az eseménysorozatot beharangozó decemberi sajtótájékoztatón.
Potápi Árpád államtitkár elmondta, az emlékév célja, hogy széles körben megismertessék az uralkodó életét és tevékenységét. Erre 80 millió forint áll rendelkezésre. A programok lebonyolítását egy külhoni, civil és egyházi szakértőkből álló tanácsadói testület segíti, melynek elnöke Gaal Gergely. A testület munkásságát Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és a Szent László-év egyik kezdeményezője is segíti.
A programok között szerepel vándorkiállítás, ismereteket bővítő és az uralkodó személyét jobban megismertető ifjúsági vetélkedő, valamint tudományos konferencia. Tervezik még a nemzeti önbecsüléshez kapcsolódó pályázat kiírását, illetve a Szent László-énekeskönyv újrakiadását és terjesztését, valamint gyermektábor és sportverseny szervezését. Mivel I. (Szent) László az első olyan Árpád-házi uralkodó, aki összekapcsolja a közép-európai népeket, számítanak arra, hogy a magyarokon kívül horvát, lengyel, román és szlovák civil szervezetek, egyházak és politikai szereplők is részt vállalnak az eseménysorozatban. Az egyházépítő és hadvezér lovagkirálynak szentelt emlékévben a történelmi hagyományokra alapozva hatékony együttműködést terveznek a térség államai között.
Molnár Melinda 
www.szekelyhon.ro