Soha nem volt még olyan meleg a Földön, mint 2016-ban

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_olvadas.jpgElolvastam az írást és körbejártam a házban és leoltottam a lámpákat, majd felvettem egy pulóvert és a fűtést is lentebb húztam!! Rajtad is múlik, te is tégy legalább egy dolgot! 

Csaba t.

 

Amióta rendszeres, standardizált meteorológiai mérések vannak, soha nem volt még olyan forró a Föld átlaghőmérséklete, mint tavaly. A tendencia még rémisztőbb: a három utolsó év mindegyikében új hőmérsékleti rekord született. Ez azt jelenti, hogy a történelmi idők eddigi három legmelegebb éve:
2016
2015
2014

Az illetékes amerikai szövetségi intézmény, a National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) friss közleményében összegezte a legújabb klimatikus trendeket, és a számok egyértelműek. A földfelszín és a tengerfelszínek globális átlagos hőmérséklete minden korábbinál magasabb volt 2016-ban. Azt, hogy nem alkalmi kiugrásról van szó, az is világosan jelzi, hogy 2016 első nyolc hónapjának mindegyike új csúcsot hozott: ez volt a legenyhébb január, február, március, és így tovább, egészen augusztusig.
2016 összességében 0,04 fokkal volt melegebb, mint 2015. A XX. század átlagához képest már majdnem egy Celsius-szal, 0,94 fokkal volt melegebb a bolygó.
A mostanitól független elemzésben korábban a NASA is arra jutott, hogy 2016 új csúcsot hozott a globális felmelegedésben. A Jeges-tengeren, mely a földi átlagnál jóval gyorsabban melegszik, sem olvadt még soha ilyen gyorsan a jégsapka.
A felmelegedés elsőszámú oka a fosszilis üzemanyagok, az olaj és a földgáz elégetése. Ehhez járult hozzá az El Niño. A Csendes-óceánon időről időre jelentkező klimatikus jelenség legutóbb 2015-ben volt, de hatása áthúzódott 2016 első felére is. Az El Niño azonban összességében csak csekély mértékben járult hozzá a tavalyi melegedéshez, 2016 enélkül is a legforróbb lett volna.
Az elmúlt 150 év felmelegedésének fő előidézője az emberi tevékenység, az üvegházhatású gázok mennyiségének növekedése a légkörben – tette egyértelművé Peter Stott, a brit meteorológiai intézet vezetője. A szakember arra számít, hogy 2017 még ennél is forróbb év lesz, várhatóan tehát ismét új rekord születik.
www.index.hu