Imádkozzunk a vízért!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_viznapja18.jpgFerenc pápa augusztus 29-én felhívást intézett a szombati teremtésvédelmi imanapra: imádkozzunk a vízért mint elsődleges közjóért.

Ferenc pápa az augusztus 29-i katekézist követően, a csoportok köszöntése után a következő bejelentést tette:
„Most szombaton, szeptember elsején lesz a teremtésvédelem imanapja, melyet együtt tartunk ortodox testvéreinkkel, a többi keresztény egyház és keresztény közösség csatlakozásával. Ez évi üzenetemben a víz kérdésére szeretném felhívni a figyelmet, mely olyan közjó, amit védelmezni kell, és mindenki rendelkezésére kell bocsátani. Hálás vagyok a különféle kezdeményezésekért, melyeket a részegyházak, a megszentelt élet intézményei és más egyházi közösségek tettek ennek érdekében. Mindenkit arra hívok, hogy imában egyesüljön velünk szombaton a közös házért, közös házunk védelméért.”
2017-ben Ferenc pápa és Bartholomaiosz pátriárka közös felhívást tett közzé a teremtésvédelem imanapjára:
„Sürgető felhívást intézünk mindazokhoz, akik társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális területen jelentős tisztséget töltenek be, hogy felelősséget vállalva hallják meg a föld kiáltását, fordítsanak figyelmet a társadalom peremére szorultak szükségleteire, de legfőképpen, hogy válaszoljanak emberek millióinak a könyörgésére, és támogassák a világméretű egyetértést sérült világunk sebeinek begyógyítására. Meggyőződésünk, hogy nem lehetséges igazi és tartós megoldás az ökológiai válságra és az éghajlatváltozásra, hacsak válaszunk nem lesz összehangolt és kollektív, hacsak felelősségünk nem lesz egymás közt megosztott és elszámoltatható, hacsak nem adunk elsőbbséget a szolidaritásnak és a szolgálatnak.”
(Tőzsér Endre SP fordítása)
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Pexels.com
Magyar Kurír