Megkezdődött Medjugorjében a Fiatalok fesztiválja vatikáni részvétellel

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_cq5damthumbnailcropped750422_2.jpegAugusztus elsején Angelo De Donatis bíboros, a pápa római helynöke által bemutatott szentmisével nyílt meg a Fiatalok fesztiválja. Több mint 50 ezer fiatal érkezett Medjugorjébe. A rendezvény idén arra buzdítja a résztvevőket, hogy elmélkedjenek a „Kövess engem” evangéliumi idézetről. A fesztivál augusztus 6-án, kedden ér véget szentmise keretében, amelyet Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke mutat be.

„Kövessük az Urat, mert hisszük, hogy Ő hozza el az életet”. Így fogalmazott homíliájában Angelo De Donatis bíboros Medjugorjében a 30. alkalommal megszervezett Fiatalok fesztiváljának nyitószentmiséjén. „Ahhoz, hogy kövessük az Urat nem kell meghatározott korral rendelkezni, nem kell, hogy ügyesek vagy befutottak legyünk.” Ingyenes, mert a jóságos Atya szereti az agyagkorsót, amik mi vagyunk. Nem kell semmilyen életrajzot bemutatnunk a követéséhez. A bíboros utalt a napi evangéliumi szakaszra (Mt 13,47-53), amely az Újszövetség írástudójáról szól. Az idézetből kiindulva három útmutatást adott: tisztítsuk meg elménket, az igazság távlataiban éljünk és váljunk új emberekké.
Tisztítsuk meg elménket
„Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely minden fajta halat összefogott. Amikor megtelt, felhúzták a partra, leültek, és a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványát pedig kidobták. Így lesz a világ végén is.” (Mt 13,47) A bíboros ez alapján arra buzdított: tisztítsuk meg elménket, hogy be tudjuk fogadni Krisztus gondolatait. Az evangéliumi szívhez szabad elmére van szükség.
Elővételezni Isten ítéletét
Ezt követően a főpásztor emlékeztetett a Hiszekegyre, amelyben minden vasárnap megvalljuk: „Eljön ítélni élőket és holtakat”. Az utolsó ítélet az igazság örömteli világossága, nem egy tirannosz ítélete. Felfrissülés és nem terror. A hívő ember számára az isteni szeretet győzelme, találkozás a Jegyessel. De Donatis bíboros második tanácsa az volt, hogy Isten ítéletét előrehozva és magunkra alkalmazva ne csak a mának éljünk, hanem az igazság távlataiban helyezzük el magunkat. Egy fiatal keresztény akkor bölcs, amikor igazat mond, keresi és felkínálja az igazságot. Ilyen értelemben a lelkiismeretvizsgálat és a szentgyónás fontos eszközök ahhoz, hogy az igazi bölcsességben növekedjünk.
Váljunk új emberré
,,Így tehát minden írástudó, aki járatos a mennyek országában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.'' (Mt 13, 52) Az evangéliumi részlet alapján a pápa római helynöke harmadik iránymutatásként arra ösztönzött, hogy váljunk új emberré. Az igazi bölcs az, aki olyan ősi dolgokat él meg, amelyek mindig új örömet nyújtanak, és olyan új dolgokat, amelyeknek ősi ízük van. A megkeresztelt váljon új emberré, akinek vannak gyökerei, vagyis az életszentség, az egyház évezredes történetének talajából virágzik ki. A hiteles keresztény nem tradicionalista és nem progresszív, hanem egy új teremtmény.
Szervezett zarándoklatok egyházmegyékből és plébániákról
Idén a Fiatalok fesztiváljára hivatalosan szerveztek zarándoklatokat. Május 12-én Luigi Pezzuto érsek, Bosznia-Hercegovina apostoli nunciusa és Henryk Hoser érsek, a Szentszék különleges apostoli vizitátora a kegyhely plébániatemplomában bemutatott vasárnapi szentmisén közzétették Ferenc pápa döntését. Eszerint a pápa felhatalmazta az egyházmegyéket és a plébániákat, hogy hivatalosan és nem csak magán jelleggel szervezhetnek zarándoklatokat. Elkerülendő azonban, hogy ezeket a zarándoklatokat az ismert történések hitelesítésének tekintsék, amelyeket az egyház még vizsgál. A május 12-én bejelentett hírt a Szentszék Sajtóterme is megerősítette egy közleményében.
Vatikáni képviselők is részt vesznek a fesztiválon
Több mint 50 ezer fiatal és 400 pap van jelen a Fiatalok fesztiválján, amelyet élőben lehet követni különböző nyelveken az interneten. Katekézisek, tanúságtételek, körmenetek és szentségimádások várják a résztvevőket, hogy segítsenek Krisztus üzenetét életük középpontjába állítani. A fesztiválon felszólal José Rodriguez Carballo érsek, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregáció titkára; Luigi Pezzuto érsek, Bosznia-Hercegovina apostoli nunciusa; Dominique Rey, Toulon püspöke; Giampaolo Crepaldi, Trieszt püspöke; Vinko Kosic, a horvátországi Sisak püspöke, valamint Vinko Puljic bíboros érsek és Henryk Hoser érsek, apostoli vizitátor.
Somogyi Viktória / Amedeo Lomonaco – Vatikán
www.vaticannews.va