Az imádkozás bizonyított előnyei: hogyan segít a napi imádkozás az életben?

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_imadkozo-ferfi.jpgAz ember azóta imádkozik, hogy tudatában van saját halandóságának. Túl azon az örök vitán, hogy létezik-e egy természetfeletti spirituális erő, túl a szabadgondolkodók és a vallásos gondolkodók vitáján, több tanulmány is arra jutott, hogy az imádkozásnak egyértelműen jótékony hatásai vannak az emberi elmére.

Clay Routledge pszichológus a Psychology Today című lapnak elmondta, az imádkozásnak az emberre gyakorolt hatásai tudományos módon mérhetők.
„A vallás bonyolult dolog. Jónak is bizonyulhat, ugyanakkor negatív hatásai is lehetnek a pszichére nézve, ám léteznek olyan tudományos eredmények, amelyek igazolják, hogy az imádkozás jótékony hatással van az egyénre és a társadalomra” – fogalmazott a szakember.
Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az ezzel kapcsolatos megállapításait:
Az ima segít az önkontroll fejlesztésében: az önkontroll leginkább egy izomhoz hasonlítható, amit ha megerőltetünk, elfárad. Pontosabban, azok a tevékenységek, amelyek önkontrollt igényelnek, több pszichikai és érzelmi energiát emésztenek fel. Például hajlamosak vagyunk mértéktelenül enni, irracionális dolgokat mondani, tenni, magunkból kikelni, ha mentálisan kimerültek vagyunk. Az e kapcsán elvégzett kísérletből kiderült, hogy azoknak az alanyoknak, akik a mentálisan rendkívül megterhelő feladatok elvégzése előtt imádkoztak, sokkal több önkontrolljuk volt, mint akik nem fohászkodtak. Más kísérletek arra mutattak rá, hogy az ima energizáló hatással lehet az imádkozókra, de hatásosnak bizonyult az alkoholfogyasztás mérséklésében is.
Az imádkozás jobbá tesz: egy másik kísérletben az alanyokat olyan sokkoló feladatok elé állították, amelyek elvégzése agresszivitást váltott ki. Rövid idő után ezeket az embereket arra kérték, hogy imádkozzanak a nehéz sorsú embertársaikért. Az imádkozás hatására jelentősen csökkentek az alanyokban jelenlévő negatív érzelmek, és nőtt az önkontrolljuk.
Az imádkozás segít, hogy könnyebben megbocsássunk: emberek sokkal könnyebben megbocsátottak olyan közeli rokonaiknak, barátaiknak, szeretteiknek, akikért előzőleg imádkoztak.
Az imádkozás megerősíti a körülöttünk élőkben vetett bizalmat: a másokba vetett bizalom és a csoportszellem erősebb, amikor az emberek együtt imádkoznak. Kutatások szerint a közös imádkozás hozzájárul a szoros emberi kapcsolatok kialakulásához, és egységesebbé kovácsolja a közösségeket.
Az ellensúlyozza a stressz hatásait: azok, akik másokért is imádkoznak, sokkal kevésbé vannak kitéve a stresszhatásoknak – derül ki egy másik kutatásból. Érdekessége a vizsgálatnak, hogy ez a hatás csak abban az esetben nyilvánult meg, ha az ima másokért szólt. A saját anyagi jólétért elmondott imák nem csökkentették a stresszt, ami a kutatók szerint azt jelenti, hogy a személyes érdekért elmondott fohászok abban az esetben eredményeznek pozitív hatást, ha mások boldogságáért és jólétéért is imádkozunk.
https://egeszsegter.hu