SZENT BERNÁT verse 

Szent szeretet, szűz szeretet,

ünneplő, derűs szeretet,

   kiben nincsen semmi bűn,

de minden örömöt ismer

s meri megcsókolni Istent

   bizalommal, mindig hűn!

 

Szűz szeretet, diadalmas

mégis mindig lakodalmas,

   mégis mindig mámoros!

Magas szeretet, királyi

több, mint fiui s leányi:

   mátkasággal koszorús!

 

Hol ez megvan: mi hiányzik?

S kiben nincs meg, légyen bárki:

   egyenlő a senkivel.

Szeretetben lesz a lélek

arája az Istenségnek

   s Krisztusával egybekel.

 

Húzzon a fiú apjához!

A menyasszony jobbat választ:

   Vőlegényét szereti.

Másnak nincs rá semmi csábja;

föl se néz már a világra;

csak Őt látja, követi.

 

Aki jobbágy, urát félje!

Áhitozzanak a bérre

   a fizetett béresek!

A menyasszony kedveséhez

tekint föl és csókra éhez,

   ami sokkal édesebb.

 

Szeretet a törvény telje;

a lélek kitárult terje

   s a szív magas kémhelye.

Édes könnyek kút-edénye;

lelkek folttalan törvénye,

   megtérítő mestere.

 

A szeretet sír és óhajt;

a szeretet kér és sóhajt;

   sóhajjal táplálkozik,

A szeretet hogyha sem könny,

sem sóhaj, mélyéből nem jön,

   nem is égő, igazi.

 

A szeretet szenvedni vágy.

Teher néki ez a világ;

   unalom maga a fény.

Várakozva még növekszik;

messzeségek nem csüggesztik;

   nem fogy, hanem jobban él.

 

A szeretet fut lihegve;

sohse lankad futó-kedve;

   egyre, egyre sebesebb,

mégis későn ér, úgy érzi,

mert mindig késő elérni,

   ami után úgy eped!

 

S oly nagy a szeretet lángja

és az égést úgy kivánja,

   hogy kihunyni sohse fog;

semmi zápor el nem oltja

s a folyóvíz el nem fojtja:

   mindig csak jobban lobog!

 

S ez a láng maga az élet:

másra nem lehet szükséged!

   Ami jó még van egyéb,

nélküle mind nem ér semmit!

Mind elolvad és elomlik!

   Mind csak tünő semmiség...