Megreformálnák a katolikus egyházat?

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_Ferencpapacsp1610609989.jpgFerenc pápa hatvan éve nem tapasztalt egyházreform kísérletre készül: két éves konzultációt indított a hétvégén annak érdekében, hogy minden katolikus plébánia véleményét megismerje az egyház jövőbeli irányával kapcsolatban.

A katolikus hívek egy része abban reménykedik, ezzel eljön a női vagy házas papok beiktatásának, illetve az egyneműek házassága elfogadásának korszaka az egyházban, mások azonban a fundamentumokat féltik. 
Olyan vélemények is előtérbe kerültek, melyek szerint a reform csupán a katolikus egyház problémáiról igyekszik elvonni a figyelmet: nevezetesen a korrupcióról és a csökkenő aktív tagságról. 
Ferenc pápa arra buzdította a katolikusokat, hogy „ne maradjanak elbarikádozva a meggyőződéseikben”, hanem „hallgassanak egymásra”, miközben elindította a folyamatot a Szent Péter-bazilikában tartott misén.
"Készen állunk az utazás kalandjaira? Vagy félünk az ismeretlentől, inkább azon szokásos kifogásokba menekülünk: hogy a dolog haszontalan, vagy, hogy mindig így csináltuk?"
- tette fel a költői kérdést felvezetőjében.
A "Zsinati Egyházért: közösség, részvétel és misszió" elnevezésű konzultációs folyamat három szakaszban valósul majd meg:
A meghallgatási szakaszban a plébániák és egyházmegyék sokféle témát megvitathatnak majd. Ferenc pápa kijelentette, fontosnak tartja meghallgatni azokat, akik gyakran a helyi egyházi élet peremén vannak, mint például nők, lelkipásztorok és a tanácsadó testületek tagjai.
A kontinentális szakasz során a püspökök gyűlnek majd össze, hogy megvitassák és formalizálják eredményeiket.
Az egyetemes szakaszban 2023 októberében a püspökök egy hónapra összegyűlnek majd a Vatikánban további egyeztetés céljából.
A pápától ekkor várhatóan apostoli buzdítást tesz majd közzé, amelyben kifejti nézeteit és döntéseit a megbeszélt kérdésekről.
Ferenc pápa a szinódus iránti reményeiről beszélve óva intett attól, hogy a folyamat intellektuális gyakorlattá váljon, amely nem foglalkozik a katolikusok előtt álló valós kérdésekkel és illetve figyelmeztetett a "megelégedés kísértésével" kapcsolatban is, amikor a változás kellene fontolóra venni.
Forrás: Shutterstock/PuzzlePix
BBC/www.hetek.hu