Merici Szent Angéla szűz

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_MericiSztAngelaszuz.jpgAngéla elgondolásai saját korában különösen modernek voltak. Azokban az időkben, amikor a nevelés szinte embertelenül szigorú volt, Angéla ezt írta lelki leányainak: „Könyörögve kérlek titeket, arra törekedjetek, hogy lányaitokat szeretettel kapcsoljátok magatokhoz, szelíd és jóságos kézzel vezessétek őket, ne parancsolgatva vagy szigorúsággal. Ez más szóval azt jelenti, hogy fölszabadítjuk a lelkeket, ha a gyengékbe és bátortalanokba bátorságot öntünk, szeretettel intjük őket, mindenkinek példánkkal prédikálunk, és hirdetjük nekik azt a nagy örömet, amely ott fenn készen vár rájuk.”

Szent Angélára, az orsolyita rend alapítójára emlékezünk liturgikus emléknapján, január 27-én.
Angéla a Garda-tó melletti Desenzanóban született 1474-ben egyszerű emberek gyermekeként. Tízéves korában elveszítette szüleit, ezért nagybátyja magához vette nővérével együtt. Angéla először remete szeretett volna lenni, majd belépett Szent Ferenc harmadrendjébe, és azon volt, hogy az evangéliumi tanácsokat minél tökéletesebben valóra váltsa.
Huszonkét évesen fölfigyelt arra, hogy a legtöbb gyermek iskolai és hitbeli képzés nélkül nő fel. A szegény emberek nem tudták megfizetni gyermekeik iskoláztatását, s maguk a szülők is többnyire teljesen tudatlanok voltak. Összegyűjtötte a szegények lányait, hogy hittanra tanítsa őket. Ebből a tevékenységből olyan szemmel látható áldás fakadt, hogy Angélát meghívták a közeli Bresciába, hogy ott is folytasson hasonló tevékenységet. Kezdetben csupán a szegény lányok hitoktatása volt Angéla szándéka, de ez kiteljesedett, és fő életműve a szegény leányok teljes körű nevelése lett. Eljuttatta őket az Istennek szentelt életre, amennyiben azt óhajtották.
Angéla életének kiemelkedő eseménye volt a Szentföldre tett zarándoklat 1524-ben. Útközben Kréta szigetén hirtelen elveszítette szeme világát. Ennek ellenére nem tért haza, hanem végigjárta a zarándoklatot. Hazatérőben ugyanazon a helyen, ahol elvesztette, hirtelen visszanyerte látását. Egy évvel később, 1525-ben, mely szentév volt, Angéla Rómába zarándokolt, hogy elnyerje a jubileumi búcsút. VII. Kelemen pápa magánkihallgatáson fogadta.
Hazatérése után, 1535. november 25-én, Alexandriai Szent Katalin emléknapján, a Szentlélek közreműködésével, Bresciában közösséget alapított. Huszonnyolc lány Istennek szentelte magát, és csatlakozott Angéla művéhez. Az alapító eszményképe a radikális Krisztus-követés volt. Ezt a vértanúk maradéktalanul megvalósították, ezért tisztelte őket Szent Angéla, és ezért választotta Szent Orsolyát, a vértanú szüzet a Társaság pártfogójául. A rend tagjait később ezért nevezték el orsolyitáknak.
A Szent Orsolya Társaság tagjai a világban élhettek Istennek szentelt életet, Isten és az Egyház szolgálatában dolgoztak. Ezzel megelőzték korukat. Hogy Istennek szentelt nők a világban éljenek és rendszeres apostoli munkát végezzenek, sok egyházi méltóság szemében elképzelhetetlennek látszott még abban a korban. A Merici Angéla által kidolgozott szabályzatot a veronai püspök engedélyezte ugyan, és később a pápa is jóváhagyta, de ez a mozgási szabadság nem sokáig tartott.
A társaság eleinte még az alapítónő szellemében dolgozott tovább, de alig néhány évvel Angéla halála után klauzúra alá helyezték őket. 1566-ban a Szentszék elrendelte minden olyan női rend föloszlatását, amely nem klauzúrás és nem ünnepélyes fogadalmas. A Szent Orsolya Társaság tagjai engedelmességből vállalták a klauzúrás szerzetesi életformát. A rend Angélának köszönhető előretörését azonban már nem lehetett teljesen visszafordítani. Az orsolyiták számára a klauzúra csak a közös ima szempontjából lett kötelező. Ez pedig már hatalmas újításnak számított az addigi gyakorlattal szemben.
Angéla 1540. január 27-én szentség hírében halt meg Bresciában. Sírja hamarosan zarándokhely lett, Borromei Károly bíboros sokat fáradozott boldoggá avatása érdekében. Ennek ellenére Angélát csak több mint 250 évvel a halála után, 1807-ben avatták szentté.
Liturgikus emléknapját 1861-ben vették föl a római naptárba, május 31-ére. Amikor a Boldogságos Szűz királynői méltóságának ünnepét erre a napra tették (1955), Angéla emléknapját áthelyezték június 1-jére, majd 1969-ben halála napjára, január 27-ére.
Angéla elgondolásai saját korában különösen modernek voltak. Azokban az időkben, amikor a nevelés szinte embertelenül szigorú volt, Angéla ezt írta lelki leányainak: „Könyörögve kérlek titeket, arra törekedjetek, hogy lányaitokat szeretettel kapcsoljátok magatokhoz, szelíd és jóságos kézzel vezessétek őket, ne parancsolgatva vagy szigorúsággal. Ez más szóval azt jelenti, hogy fölszabadítjuk a lelkeket, ha a gyengékbe és bátortalanokba bátorságot öntünk, szeretettel intjük őket, mindenkinek példánkkal prédikálunk, és hirdetjük nekik azt a nagy örömet, amely ott fenn készen vár rájuk.”
Szent Angéla látomása
Egy 1506-ban történt látomás („brudazzói látomás”) adta meg Angéla számára a bizonyosságot ahhoz, hogy életét a keresztény pedagógiának szentelje. A jelenetet a desenzanói templom mennyezetének freskója örökítette meg: szülőföldjének tavánál, a Garda-tónál Angéla egy helyet látott, melyről egy létra emelkedett egészen az égig. E létrán angyalok és leányok jártak föl és alá. A szent ebből arra következtetett, hogy neki olyan művet kell létrehoznia, amely erre a létrára hasonlít.
Urunk, Istenünk, szüntelenül ajánljon minket irgalmadba Merici Szent Angéla szűz közbenjárása, hogy szeretetének és okosságának lelkesítő példáját követve tanításodat megtartsuk és életünkkel megvalljuk! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar Kurír