Kanta Szakképző Központ: Csák János miniszter adta át a végzősök okleveleit

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_447776691_449538957803025_5575982335118147264_n.jpgMiután május utolsó napjaiban letették a gyakorlati vizsgát, július 3-án a végzettségüket igazoló okleveleket is átvehették a Kanta Szakképző Központ első, helyben végzett évfolyamának a végzősei. Az eseményen Magyarország kulturális és innovációs minisztere is részt vett.

A diplomaosztó ünnepség Urbán Erik csíksomlyói ferences tartományfőnök által a Szentháromság templomban celebrált szentmisével kezdődött, majd a jelenlévők átvonultak a minorita rendházba, ahol az emeleti díszteremben vette kezdetét a diplomaosztó ünnepség.Csák János, Pölöskei Gáborné és Mayer Gyula osztották ki az okleveleket | A szerző felvételeCsák  
Bán Karen moderátor köszöntötte a végzős hallgatókat, valamint a helyi és anyaországi politikum képviselőit, így Csák János minisztert, Pölöskei Gábornét, Magyarország szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárát, Percze Lászlót, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulját, Fejér László Ödön szenátort, Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét és Bokor Tibor polgármestert.
Elsőként a szakképző központ vezetője, Szakács István szólt a jelenlévőkhöz, ismertetve az előzményeket is: 2023 őszén a felújított minorita rendházban a turizmus-vendéglátás szakterületén hasznosítható minőségi szaktudás megszerzése mellett a festő-mázoló-tapétázó, tetőfedő és restaurátor szakirányban is képzés indult el Magyarország kormányának támogatásával.
„Ma elballag a Turizmus-vendéglátás szak második évfolyama. Hihetetlen mérföldkő számunkra: 6 szak, 63 sikeresen levizsgázott hallgató. Számtalan elméleti és gyakorlati óra után, büszkén mondhatjuk, hogy kiváló szakemberek lépnek a székelyföldi munkaerő piacra. Hisszük és valljuk, hogy versenyképes, gyakorlatorientált tudást, biztos jövőt megalapozó végzettséget, szakképzett munkaerőt, szintlépést a szakképzés terén, együtt, Magyarország kormányával és a helyi intézmények partnerségével tudunk létrehozni Székelyföldön. Fejlődésre, kitörési pontokra pedig szükség van Háromszéken, Székelyföldön a turizmus területén. Ebben a munkában pedig élharcos kíván lenni a Kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ” – mondotta Szakács István.
„A következő tanévtől a meglevő szakmák mellett a szakképzési palettánkat szeretnénk kiegészíteni további szállodai képzésekkel: szobaasszony, front office menedzser, recepciós, szállodai értékesítő. E mellett pedig a jelenleg szakmán kívüli fiatalok, kétéves esti tagozatos képzésének indítását is tervezzük 2024-ben a duális partnerek bevonásával” – részletezte a tudnivalókat.
Csák János miniszter a közeli, június 4-i gyásznapra való tekintettel kijelentette: ma arra kell törekedjen a magyarság, hogy azt mutassa fel, mit tud adni a világnak és ne azt, hogy mit vettek el tőle 104 esztendővel ezelőtt.
„Ez az évzáró és diplomaosztó egy sokszoros siker. Tavaly 15-20 diplomát adtunk át (az első évfolyam Magyarországon végzett – szerk.), ez egy év alatt sokszorossá növekedett, bárcsak minden a Kárpát-medencében így növekedne. Nagyon örülök, hogy együtt tudunk működni, köszönöm a megyei tanácsnak, a polgármester úrnak és a szenátori irodának, valamint Böjte Csaba testvérnek, hogy ezt létrehozták” – mondotta a tárcavezető, aki szerint a végzősök a legjobb szakemberektől tanulhattak és sajátíthatták el a választott szakma csínját-bínját. Hozzátette: a kormány tud segítséget adni, de életet lehelni ilyen ügyekbe csak összefogással lehet. Annak is reményét fejezte ki: idővel nem csak magyarországi, hanem helyi tanárokkal is működhet a szakképző központ.
Tamás Sándor beszédében kitért a minorita rendház felújításának az előzménytörténetére, röviden ismertette azt az utat, amelynek köszönhetően a romos épületből egy csoda készült el és amely mára egy minden tekintetben magas színvonalú oktatási intézményt fogad be.  „Eurómilliókba került, de ez csak egy épület volt. Kellett bele az élet, kellet bele a lélek és annak a kitalálói, hogy hogy fog ez működni. Nagyon sokat talpalt Böjte atya – a rá jellemző szerénységgel – hogy kiváló szakmai partnerekkel együttműködve ez megvalósulhasson” – tette hozzá, majd köszönetét tolmácsolta a szakképző létrejöttében oroszlánszerepet vállaló Mayer Gyulának, a „szigorú, nem mellébeszélő, nagy tudású, de a lényeget mondó” vendéglátóipari szakembernek.
A végzősök részéről Csibi József mondott beszédet. „Főzni nem csak szeretni, hanem tudni is kell – ezt mondta egy mentorom – és ez a gondolat fel-felvillan bennem, akkor is, amikor a kantai szakképzés elindult és beiratkoztam és tudtam, hogy Mayer Gyula és csapat lesz mögötte. Az elmúlt hónapok mindannyiunk számára mindannyiunk számára érdekesek és tömörek voltak, a szakmai tudás mellett a magyar oktatási rendszer elérte nálam is azt a hatást, hogy 17-20 év után először izgultam egy záróvizsga előtt” – osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
A beszédeket követően Csák János, Pölöskei Gáborné és Mayer Gyula osztották ki az okleveleket a diákoknak, gratulálva a sikeres vizsgájukhoz.
Nagy Imre
Kép: János, Pölöskei Gáborné és Mayer Gyula osztották ki az okleveleket
www.maszol.ro