Imádságos szeretettel gondolok az árvíz által elsodort amerikai gyerekekre. Imádkozok értük is, de a mi vakációzó gyermekeinkért is! A gyermekvédelmi otthonaink lakói kirándulnak, táboroznak, kerékpár túrán vesznek részt, vannak akik még a tengerre is eljutnak. Kérjük a jó Istent, hogy mindannyiunkat óvjon, védjen, hogy ősszel kipihenten, felfrissülten örömmel kezdhessük az új tanévet!!
Szeretettel,
Csaba t.
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kináld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket, csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és halott anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bizom.
De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek!
Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét. Greg Abbott texasi kormányzó szombaton közölte, hogy a hatóságok éjjel-nappal folytatják a mentést.
A Kerr megyében történt áradások legalább 43 ember életét követelték, köztük 15 gyermekét, és további legalább nyolc ember halt meg a szomszédos megyékben.
A hatóságok továbbra sem közöltek pontos adatot arról, hogy a Camp Mysticben eltűnt gyerekeken kívül hány embert keresnek még – írta a hirado.hu portál. Helyszíni beszámolók szerint a felnőtt halálos áldozatok között vannak, akik gyerekeket próbáltak meg kimenteni az áradó folyóból, amikor életüket vesztették.
Mint arról beszámoltunk, a Texas déli részén áthaladó Guadalupe folyó intenzív esőzés miatt rendkívül gyorsan kialakult áradása Kerrville város körzetében okozta a legkomolyabb pusztítást pénteken. Többek között teljesen elöntött egy gyerektábort, a Camp Mystic-et, ahol a tragédia idején mintegy 750 gyerek tartózkodott.
A táborban nyaraló gyerekek közül 27-en hiányoztak a szombati adatok szerint, több áldozatot azonosítottak a tábor lakói közül.
A Nemzeti Gárda egységeit már pénteken mozgósították, Kristi Noem belbiztonsági miniszter a szombaton Kerrville-ben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szövetségi parti őrség egységei szintén bekapcsolódtak a kutató-mentő munkába.
A sajtótájékoztatón Greg Abbott kormányzó arra hívta fel a figyelmet, hogy minden eltűnt személyről azt feltételezik, hogy életben van, és azzal az intenzitással zajlik a mentés.
A helyi hatóságok képviselői a sajtótájékoztatón azt hangoztatták, hogy a folyó teljes érintett, és alsóbb szakaszára kiterjesztették a kutatást.
Az eltűntek életben maradásának esélyeit növeli a nyári időjárás, a magas vízhőmérséklet, ami csökkenti a benne tartózkodók kihűlésének veszélyét. A térségben szombat délutánig 800 embert mentettek ki, miközben a Guadalupe folyó elkezdett visszahúzódni a medrébe.Pénteken a hajnali órákban alig néhány óra alatt 250 milliméter csapadék hullott a körzetben, ami 45 perc alatt 8-9 méterrel emelte meg a folyó vízszintjét.
A Guadalupe folyó San Antoniohoz közeli hegyvidéki szakasza népszerű a kirándulók és kikapcsolódásra vágyók körében, illetékesek pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy a július 4-i nemzeti ünnephez kapcsolódó hosszú hétvégén számos ember a folyóparton kempingezett, így sokakról csak később derülhet ki, hogy ott tartózkodott.
A katasztrófa nyomán felmerült, hogy a meteorológiai szolgálat kiadott-e figyelmeztetést a várható áradás-veszély miatt, a vizsgálat tart a körülmények kiderítésére, illetve, hogy volt-e késlekedés.
Kristi Noem belbiztonsági miniszter a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy az ilyen jellegű katasztrófát nehéz előrejelezni, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szövetségi meteorológiai szolgálat rendszerei elavultak, és az új adminisztráció dolgozik a korszerűsítésen.