Interjú Kuzmányi Istvánnal, az Assisi zarándokkönyv szerzőjével

Nagyváradtól Esztergomig és vissza. Kuzmányi István, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője, emellett az angyalföldi Szent Mihály-plébánia állandó diakónusa, teológus, frankás öregdiák és az Assisi zarándokútikönyv szerzője. Nyáry Borbála, a Ferences Média újságírója beszélgetett a szerzővel a ferences rendhez és lelkiséghez fűződő kapcsolatáról. Az interjúból részletet közlünk.

– Szeretsz zenélni, énekelni. Zenekedvelőként mit jelent számodra Szent Ferenc zeneszeretete, illetve a Naphimnusz?

– Érdekes módon én a zarándokútikönyv írása közben értettem meg igazán, hogy Ferenc mennyire szerette a zenét. Az azonban tény, hogy a zene iránti szeretetem a Frankához (esztergomi ferences gimnázium – a szerk.) köthető, ahol kórusba is jártam. Élek-halok a zenéért, mindig hallgatok valamit, mindenféle zenét szeretek, és ez a gimnáziumban is meghatározó volt számomra. Most, hogy már tudom, Szent Ferenc mennyire szerette a zenét – olyannyira, hogy trubadúrnak is nevezték –, örömmel tölt el ez a kapcsolódás kettőnk között. Ugyanakkor szomorú vagyok, hogy nem maradt fenn a Naphimnusz kottája, így nem ismerhetjük eredeti dallamát.

– Ezekben az években egymást érik a ferences jubileumok. Neked mit jelentenek, hogyan emlékezel meg róluk?

– Őszintén bevallom, eleinte egy kicsit tamáskodtam: attól tartottam, hogy sok lesz ez a négy év, nem jut majd elég figyelem az évfordulókra. Aztán olyan ajtók nyíltak meg bennem is és a jubileumi évek során is, hogy ma már azt látom: minden afelé mutat, hogy az idei év igazi csúcs legyen. Az isteni szeretet leginkább kézzelfogható két jele az, hogy emberré lesz az Isten értem – erre csodálkozik rá, ezt szeretné közel hozni Szent Ferenc –, másrészt pedig az, hogy Jézus elmegy odáig, hogy az életét adja értem: sebeket visel, meghal a kereszten, majd feltámad. Ennek a kifogyhatatlan titoknak a lényegét hozza egészen közel hozzánk Szent Ferenc. De sokatmondó az is, ahogy megírja a Naphimnuszt – és hogy milyen körülmények között teszi ezt! Súlyos beteg, egerek szaladgálnak szegényes cellájában. Ekkor értesül arról, hogy a podeszta (Assisi város elöljárója – a szerk.) és a püspök összevesztek. Ekkor toldott hozzá Ferenc a Naphimnuszhoz egy új versszakot, amely arra hív, hogy Isten szerelméért, szeretetéért bocsássunk meg egymásnak. Úgy gondolom, az egész életünk erről szól (sőt, a Szentírásban is számos megtört emberi példát látunk): képesek vagyunk-e eljutni a szeretetnek arra a pontjára, ahol megbocsátunk egymásnak. Ferenc ennek az apostola: közel tudja hozni számunkra Isten szeretetét, a titkot, amely megfejthetetlen, megmagyarázhatatlan.

– 2025-ben írtál egy zarándokútikönyvet Assisiről. Miért éppen most?

– Ez szerintem nagyon egyértelmű. Akkor még nem tudtam, hogy XIV. Leó pápa jubileumi évet hirdet Szent Ferenc tranzitusának évfordulóján, azt azonban tudtuk, hogy most ér a csúcsra ez a négy évig tartó folyamat. Én ilyen alkat vagyok: ha valami megtetszik, ha jónak látok valamit, akkor szeretném megmutatni az egész világnak. Ezért szervezek zarándoklatokat, ezért írok útikönyvet, cikkeket. Ebben az évben is így vagyok ezzel: egyszerűen nem bírom ki, hogy ne mutassam meg, vagy ne írjak róla. Tudom, hogy a ferencesek között számtalan szakértő van, akik a ferenci történetek mély ismerői – például Berhidai Piusz atya, aki lefordította a Szent Bonaventura által írt életrajzot. Én mégis reméltem, hogy maradt egy apró rés: hogy

azok számára, akik már hallottak Szent Ferencről, de közelről még nem ismerik őt, a képek és az egyszerűbb szavak erejével, belehelyezve a Szent Ferenc-i lelkületet, amely engem is megérintett, talán megszólító lehet ez a kiadvány.

– Kik az elsődleges célközönség?

– Lévén, hogy ez egy zarándokútikönyv, szeretném hinni azt, hogy a nem hívőkhöz, jó szándékú emberekhez is eljut, de alapvetően nem ők a célközönség. Ez nem csupán egy hagyományos útikönyv: lelkiségi tartalmakat is talál benne az olvasó, imádságokat és más, a spiritualitáshoz kapcsolódó elemeket. Egy sajátos műfajról van tehát szó. Abban bízom, hogy akár nem hívő, istenkereső vagy gyakorló hívő ember kezébe kerül, megszólító erejű lehet.

Ez a könyv elsősorban mégis azoknak szól, akik szeretnének közelebb lépni Szent Ferenchez – vagy Szent Ferenc lelkületével közelebb lépni Istenhez és egymáshoz.

Két fontos lábon áll a könyv: a szöveges részt gazdag képanyag kíséri – az olvasó közel kétszáz fényképpel találkozik a kötetben. Úgy gondolom, ha az írott rész esetleg kevésbé találna utat valakihez, a képek magas minősége segítségére lehet azoknak, akik Assisibe készülnek – vagy ha ne adj Isten, nem jutnak el, a képek segítségével is rácsodálkozhatnak a szent helyek szépségére.

– Szerepelnek benne a saját élményeid is?

– Az egyik számomra legkedvesebb történet – amelyet az előszóba is beleírtam – a tücsökről szól. A Porciunkula mellett (a mai Santa Maria degli Angeli [Angyalos Boldogasszony] -bazilika közelében) történt: a már nagy beteg Szent Ferenc mellé egy tücsök szegődött társul, amely annyira szépen ciripelt, hogy ezzel nagy örömet okozott Ferencnek.

Annyira figyelmes volt ez a tücsök, hogy amikor látta, hogy Ferenc nem tud éjszaka aludni, és csak hajnalban szenderül el, nem kezdett el korán „zenélni”, kíméletből nem ébresztette fel a zsolozsmára. Egy idő után Ferenc észrevette, hogy ő már „birtokolja” ezt a tücsköt, ezért útjára bocsátotta őt. Számomra a történet kulcsa az, hogy bár Szent Ferenc valóban a szegénységet a végletekig – már-már az önkínzásig – megélő ember volt, mégis fakad ebből egy fontos üzenet a mi életünkre nézve is. Legyen szó akár a családunkról, akár más emberi kapcsolatainkról, akár anyagi javainkról: ha ez lenne a mérce, amikor észrevesszük, hogy már birtokoljuk a másiknak az idejét, a figyelmét, a gazdagságot, meg kellene szólalnia bennünk egy figyelmeztető hangnak. Szent Ferenc többek között ettől volt szent: tisztán látta és mélyen átélte mindezt.

A teljes interjú a Ferences Média felületén, IDE kattintva érhető és olvasható el.

Assisi című kiadvány elérhető az Új Ember online könyváruházban, és megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 9–18 óráig).

Forrás: Nyáry Borbála/Ferences Média

Portré: Andrei Iv

Magyar Kurír