Muzulmán megtérők találkozásai Krisztussal

kkep_58.jpgAli Abdel Masih új könyve egykori muzulmánok tanúságtételeit tartalmazza, akik természetfeletti módon tapasztalták meg Krisztus jelenlétét és működését.

 

 

A sötétségből a fénybe című kötet szerzője – akinek írói álneve, Ali Abdel Masih annyit jelent, mint Messiás-hívő – maga is hithű muzulmán volt, olyannyira, hogy a keresztények térítése is foglalkoztatta. Egy nap, amikor egyedül volt a házban, úgy érezte, egy jelenlét tölti be a szobát. „Leszállt rám a Szentlélek. Tudtam, hogy Jézus áll mellettem, és hogy ő az Isten Fia.” Aki ebben hisz, nem muzulmán többé – s Abdel Masih rádöbbent, hogy ez valóban így van. Jézus megváltoztatta. Más erő nem lett volna képes rá, hogy megtörje az iszlámhoz való konok ragaszkodását – írja a szerző, aki élete nagy részét Amerikában töltötte.
Ali Abdel Masih ezután 15 éven át misszionáriusként dolgozott a Közel-Keleten a muzulmánok között, akiket élete kockáztatása árán segített Krisztushoz közeledni, s akiktől számos, a sajátjához hasonló történetet hallott látomásokról, álmokról. Abdel Masih jelenleg televíziós és rádiós stúdióbeszélgetések gyakori vendége.
A sötétségből a fénybe című könyv egyaránt szól muzulmánokhoz és keresztényekhez. A muzulmánok közül sokan hallottak már a látomásokról anélkül, hogy értették volna, miről van szó; ők a tanúságtételeket olvasva könnyebben kötik össze a hallottakat az evangélium igazságával. A keresztény olvasó számára pedig kézzelfoghatóvá válik Istennek a muzulmánok iránti szeretete és a muzulmánoknak az evangélium iránti nyitottsága. A kötet hatékonyan segítheti a muzulmánok közötti missziót is – írja a Christian Newswire.
Magyar Kurír
(mk)