Megnyílt Szent Ferenc erdeje

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_ferenc_logo.pngA 800 éves erdőt magánszponzorok és önkéntesek segítségével restaurálták Assisiben. Megnyílt az assisi bazilika emberemlékezet óta zárva levő ajtaja. Innen lehet belépni a templomot övező nyolcszáz éves szent erdőbe – adta hírül az olasz sajtó az utoljára Szent Ferenc korában virágzó erdő helyreállítását.

Példa nélküli műemlékvédelmi beavatkozást hajtott végre az olasz környezetvédelmi alap (Fai): most nem épületnek vagy műtárgynak, hanem természeti övezetnek adta vissza eredeti szépségét.
A részben a ferences rend, részben az Intesa San Paolo bankcsoport tulajdonában levő erdőből harminc tonna hulladékot távolítottak el, közötte 362 darab autógumit. Kétszáz új olajfát ültettek el, több mint három kilométer ösvényt tettek ismét járhatóvá. Ezen kívül restaurálták az erdő területén található, szintén ezerkétszázban épített Szentkereszt bencés kolostort, egy 14. századi tornyot és egy malmot is.
Az erdőben helyet kapott Michelangelo Pistoletto, az úgynevezett szegény művészet olasz mesterének alkotása: Pistoletto három egymás melletti kört szántott fel és ültetett be olajfákkal, közepén egy tizenkét méter magas óramutatóval. A helyreállításhoz szükséges hárommillió eurós finanszírozást az Intesa San Paolo és más olasz nagyvállalatok biztosították, a munkát a Fai háromszáz tagja végezte hatezer ingyenes órával.
hirado.hu