Emlékműve lesz Apor Vilmos püspöknek Kovásznán

 

 

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Istenkeresok_aporvilmos.jpgMegkezdte működését a győri Országzászló Alapítvány – olvastuk a Kisalföld című napilapban. Terveik szerint tavasszal Apor Vilmos püspök emlékművét avatják Kovásznán.

 

A bíróság a közelmúltban bejegyezte a győri Országzászló Alapítványt. Első akciójukat az elmúlt év végén már meg is szervezték: mint-egy 100 karácsonyi ajándékcsomagot hoztak Kovásznára, a Böjte Csaba alapítványához tartozó otthon 55 lakójának. Céljaik között szerepel Győrhöz kötődő egyéniségek emlékének ápolása is. Ennek szellemében maradandó emléket kívánnak állítani Apor Vilmos püspöknek Kovásznán. Az ottani gyermekvédelmi központ, amelynek működtetését a győri Szeretetnapokon befolyt pénz is elősegíti, a győri asszonyok védelmezése során mártírhalált halt püspök nevét viseli. Az alapítvány e többszörös kötődést kívánja tudatosítani, erősíteni a határ mindkét oldalán.
A dombormű tervét neves művész, Rieger Tibor készítette. A mintát várhatóan március végén szállítják Székelyudvarhelyre, ahol kiöntik a végleges alkotást. Az ünnepélyes avatást április 28-ra tervezik, erre ötnapos autóbuszos zarándoklatot szerveznek Győrből.
erdely.ma

 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Mondhatják, hogy mindenkinek a maga gyermeke a legszebb – ez így van rendjén –, de a teóriáknál még fontosabb, hogy bármely vallás követője feltegye magának a kérdést: „A magam hite mit hoz ki belőlem?” Ha a válasza az, hogy szép, értelmes, embertársaihoz odahajló, a maga megújításán, jobbá tételén szüntelen fáradozó életet, akkor jó úton jár. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. december 9. hétfő, Natália napja van. Holnap Judit napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Hivatás

Ami az oroszlánnak az erős izom és karom, az az emberek számára a szeretet, a szolidaritás, a türelem, a figyelem, ezek nélkül képtelen életben maradni. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube