Hivatáskeresők lelki napja

A férfi és női szerzetesrendek hivatásgondozói által alapított Iránytű Hivatástisztázó Műhely az utóbbi években rendszeresen tartott hivatástisztázó tanfolyamokat 18–35 év közöttiek számára, akik arra keresik a választ, hogy papságra, szerzetességre vagy családi életre szól-e a hivatásuk.

Nagyböjtben, március 25-én közös lelki napra várják a tanfolyam korábbi, jelenlegi és jövőbeli tagjait az elcsendesedés és a húsvéti készülődés jegyében. A program 10 órakor kezdődik és 17 óráig tart. Helyszín: Párbeszéd Háza, VIII. Horánszky u. 20.
Az Iránytű Hivatástisztázó Műhely vezetői nem beszélik rá a keresőket valamely életállapotra, a fiatalok csupán támpontokat, iránytűt kapnak, melyet ők maguk használnak. A munkaközösség hat éve működik, ferencesek, jezsuiták, iskolanővérek, szociális testvérek, egyházmegyei hivatásgondozók és a Nyolc Boldogság Közösség hivatásgondozói részvételével.
A március 25-ei lelki nap programja: imádságok, megosztás, szentmise, kiscsoportos beszélgetés, szentségimádás. Ebéd a hozottból.
A lelki napra március 22-ig lehet jelentkezni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.
Szerdahelyi Csongor
Ferences Sajtóközpont
20-775-3366

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Szent Péter volt az első pápa, az összes többi az ő utóda. Nem nagyképűség vagy beképzeltség, hanem a kétezer éves hagyomány ad alapot nekünk arra, hogy elhiggyük, elfogadjuk, hogy anyánk, a Katolikus Egyház krisztusi alapítású, és ez a hit minket boldoggá tesz, erőt ad, segít, hogy Isten mellett döntsünk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. december 6. péntek, Miklós napja van. Holnap Ambrus napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Elérkezik az óra

Aki két, szabad szemmel nem látható sejtből az anyaméhben az emberi testet összerakja, elég bölcs ahhoz, hogy ezt a kérdést is megoldja.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube