Erdélyben jártak a Szent István Általános Iskola hetedikesei

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_tanulmanyi-ut.jpgAz elmúlt héten háromnapos erdélyi tanulmányi kiránduláson vettek részt a Szent István Általános iskola hetedikesei. A kirándulás során nemcsak felkeresték a történelmi helyszíneket, de irodalmi műsorral is készültek, sőt a dévai várban fizikai és kémiai ismereteiket is próbára tették. Minderről hétfői sajtótájékoztatóján számolt be Walterné Böngyik Teréz, az iskola pedagógusa.

 

 

Egy pályázatnak köszönhető, hogy az iskola összes hetedikese – mintegy felük hátrányos helyzetű gyermek - részt vehetett a kiránduláson, amelyet komoly előkészítő munka előzött meg. Az osztályok a papírgyűjtésből származó osztálypénzből ajánlottak fel, és gyűjtöttek is adományokat a Böjte Csaba atya vezette gyermekotthon árváinak.
Az út során felkeresték aradi testvériskolájukat, meglátogatták a ’48-as szabadságharc emlékhelyeit, majd Déván – ahol a szállásuk is volt – megismerték a várat. Itt matematikai és fizikai ismereteik segítségével megmérték a tornyokat, és ki is számították, mennyi téglára volt szükség a felépítésükhöz, valamint kiderítették, miért is volt szükség Kőműves Kelemenné halálára: az elégetett emberi testben található kalcium miatt oltott mész kerülhetett a habarcsba, amely aztán nem engedi reggelre ledőlni reggelre az estig felhúzott falakat.
A rajz iránt érdeklődő iskolások Déva tájképét festették meg, míg földrajzból az ott látható Kárpátokról megállapították, hogy egy fiatal lánchegység és röghegység együtteséről van szó. A dévai árvaházban átadták az ajándékba vitt játékok mellett az otthonról hozott süteményt, és egy kis partit is rendeztek az ott élő kisgyerekek számára. A kiránduláson meglátogatták Vajdahunyad várát is, itt tanulmányozták a Hunyadi család címerét, és útban hazafelé megálltak Bethlen Gábor szülőházánál is.
Walterné Böngyik Teréz elmondta, hogy a kirándulás felkeltette kedvüket, hogy jövőre már négynapos kirándulást tegyenek Erdélybe, Arany János emlékeit kívánják felkeresni, amelyhez a pályázatot már be is adták.
Terjék Adrián, az iskola hetedikese is tagja volt a kiránduló csapatnak, és igazán élményekben és új ismeretekben gazdagon tért haza a háromnapos útról. Megfogták a fiút az erdélyi várak, és élmény volt számára, hogy barátságot köthetett az ott élő fiatalokkal is.
Arnay
promenad.hu