A gazdasági válság mögött az értékek és a hit válsága húzódik

letezes12.jpg„A gazdasági válság mögött az értékek és a hit válsága húzódik” – interjú Salvatore Fisichella érsekkel

Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, Fisichella érsek rádiónk munkatársával folytatott beszélgetése alkalmával a hit válságát nevezte meg a leginkább aggodalomra okot adó, jelenlegi problémák között. Benedek pápa szavait idézve „drámai válságnak” nevezte a kialakult helyzetet. A krízis ugyanis az emberbe vetett mély bizalmatlanságot idézett elő, amely elősegítette a társadalomban meglévő közömbösség és individualizmus, vagy éppen a cinizmus megerősödését. Az ezzel járó erkölcsi és etikai szabályok figyelmen kívül hagyása okozta a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válságot, amely már az egész világot szorongatja – magyarázta az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke.
Ebben a kontextusban veszi majd kezdetét idén októberben a Szentatya által meghirdetett Hit Éve és az új evangelizációnak szentelt püspöki szinódus. Mely kihívásokkal kell szembe nézni? – tette fel a kérdést rádiónk munkatársa Fisichella érseknek.
Elsősorban nekünk, keresztényeknek figyelmünket arra kell irányítanunk, hogy újból megértsük azt a felelősséget, amelyet mint hívő emberek kaptunk. Meg kell erősítenünk hitünket, és ezzel egyidőben evangelizáló küldetésünket. A másik fontos feladat az a közömbössé vált, vagy magát kereszténynek valló, de vallását nem gyakorló embertársainkra irányul: újból meg kell őket szólítanunk – hangsúlyozta a főpásztor. A keresztény ember, természetéből fakadóan olyan ember, aki részt vesz a közösség és az egyház életében. A harmadik fontos kihívás, hogy olyan embereket találjunk, akik képesek hirdetni Isten szeretetének üzenetét mindenki számára.
Mit jelent pontosan az a megállapítása, miszerint „nem véletlen, ha keresztények vagyunk”? – hangzott a kérdés Fisichella érseknek.
Elsősorban azt, hogy Isten kegyelme működik bennünk. Ne feledjük el, hogy ha keresztények vagyunk, az az egyháznak és szüleinknek is köszönhető, akik átadták nekünk a hitet. A „nem véletlen” kifejezés egyrészt arra irányul, hogy hálásnak kell lennünk Isten kegyelméért, Aki kiválasztott bennünket erre a nagy küldetésre; másrészt pedig azért, hogy megadta nekünk a hitet. Ez figyelmeztetés is egyben számunkra, amit a következő kérdéssel lehet jól kifejezni és megérteni: a mi nemzedékünk vajon képes lesz-e átadni a hitet a következő generációknak?
Salvatore Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke szentmisét mutatott be május 14-én a Fatimai Szűzanya kegyszobra és Boldog Ferenc és Jácinta ereklyéje Rómába érkezésének alkalmából. A májusi Mária-hónapra utalva a főpásztor kiemelte, hogy Fatima a bűnbánatra és a megtérésre hívja az embereket. Jézus mondja: „Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban!”. A Fatimai Szűzanya keresztény hitünk jelentőségére emlékeztet minket, amely az Evangélium hirdetésére irányuló felelősségvállalással jár. Ez a feladat nem mindig könnyű, különösen a világ egyes részein, ahol a keresztények még ma is vértanúhalált szenvednek, mégis a remény és a szeretet üzenetének hirdetésére buzdít – magyarázta Salvatore Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke.
(hh)