Szűz Mária Isten Anyja ünnepe

Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek gondolatai

Ha reálpolitikus lennék ma lelkiismeretem szava szerint nem mernék szólni, mert semmi biztató nincs az elkövetkező évre.

 

Magyarország népe mennyiségileg, minőségileg zuhan egyre lejjebb. Egyre öregebb és betegebb a társadalom, a halálozás meghaladja a születések számát, jószerével csak kutyákat sétáltatnak és nem gyereket, unokát. Az erkölcsi süllyedés jelzője a beszéd – hazugság, eldurvult, trágár, káromkodás kifejezi a lelkiállapotot. „Rossz stílus – rossz ember.” (Juhász Gyula). Ehhez jön még napi tapasztalatunk az egyre nehezebb megélhetés, és a közgazdászok által is elfogadott mélypontja gazdaságunknak. Hogy mégis szólok, azért van, mert nem vagyok politikus, hanem lelkipásztor és hivatásom kötelessége, ahogy Szent Pál írja: „Hittem, azért szólottam”. – „Ezért nem veszítjük el bátorságunkat, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról-napra megújul.” (2Kor 4. 13,16)
Hiszek Istenben, aki elküldte Fiát, aki asszonytól született, … Istennek, aki elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba! Atyám!” (Gal 4,4,21)
Abba – a gyermek bizalmával hiszek Isten gondviselő jóságában, erőt ad a helytálláshoz – éppen a Szentlélek által – mindig lelkesít, amikor erre semmi remény sincs, hogy mindig reméljek; Istent, mint Atyámat szeressem.
Hiszek a Fiúban, aki a Szabadító, nem politikai, hanem lelki értelemben. A bűn áradatával találkozom, mégis hiszem, hogy van menekvés nem a bíróság igazságszolgáltatása, a rendőrség végrehajtása által, hanem azért, mert Jézus Megváltó.
Jézus nevében indultak az apostolok – egy pusztulásnak indult birodalomban. Nevében tanítottak, jót tettek, csodát műveltek – és megszületett az Egyház. Kivirágzott, mindig, újra meg újra megújulni képes.
Bízom abban az Asszonyban, akitől Jézus Krisztus született, akinek istenanyaságát ünnepeljük, ezzel Jézus személyi egységét is megvalljuk, hogy egy személyben Isten és ember.
Õ a Krisztus követésben példaképem, és közbenjáróm: szívébe vési Jézus szavait és el-elgondolkodott rajta.
Hogy mi is szívesen hallgassuk meg Jézus szavát, elmélkedjünk az ő törvényein. Szűz Mária a gyermek Jézust védte-óvta és mindazokat, akik égi pártfogójuknak tekintik őt. Szűz Mária által hatalmas dolgokat művel Isten, ahogy Õ megénekelte híres Magnificat énekében.
Egyszer kaptam egy képet, amely azt ábrázolta, hogy a Kreml terén körmenetben vitték a fatimai Szűz Mária szobrot. Azon a téren néhány éve a Vörös Hadsereg parádézott a kommunizmus évfordulóján – ki hitte volna ezt?
De hiszen a kommunizmus bukása benne volt a fatimai jövendölésben „magam sem hittem”, hogy megérem.
Szűz Mária Isten Anyja pártfogásában bízom – Szent István király óta pártfogónk, de ezen a földön még régebbi korokból való a tisztelete.
A pécsi ókeresztény sírkamrában a IV. századból látható a Szűz Mária ábrázolás. (Az első hasonlót a II. században a Priscilla katakombából ismerjük.) Hiszem, hogy Pannónia földje benne a mai magyarság nem veszhet el.
Ezért, ha emberi számításaim azt is mondatják, minden erőfeszítés, sziszifuszi küzdelem, hitem azt sugallja, a remény ellenére is reménykedve higgyünk. Új év elején Szűz Máriához, az Úr szolgálóleányához hasonlóan mi is jelentkezzünk az Úr szolgálatára. A Szolgálóleányt saját jövendölése szerint boldognak mondja minden nemzedék. Legyünk ezek között mi is, dicsérjük és kövessük példáját.