Hamuhintés a bűnbánat jelképeként

hamuhintésA keresztény világban hamvazószerda napján kezdődik a nagyböjt. Ez a nap a nagyböjt, a negyvennapos vezeklő és böjti időszak első napja, megemlékezés Jézus böjtölésének, illetve kínszenvedésének időszakáról.

 

A bűnbánati felkészülés 7. századtól vált szokásossá. Ezen a napon az ókereszténység idején a mezítlábas, zsákruhába öltözött nyilvános bűnösöket a püspök a templomba vezette, majd miután a bűnbánati zsoltárokat elimádkozták, fejükre hamut hintett, és kiutasította őket a templomból, miként Isten is kiűzte az első emberpárt a Paradicsomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt a templomba belépniük. A hamvazószerdai liturgia az őskeresztény hagyományt idézi, amikor a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Ma az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap hamvazószerdán (és nagyböjt első vasárnapján) keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!". Ez olyan mélyen megérint, mintha a halotti beszédet olvasnák a fejünkre. Van egy másik formula is: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban". Ezek a jézusi szavak talán még mélyebb értelműek és még inkább megszólítanak. Arra buzdít az egyház mindnyájunkat, hogy a szokottnál jobban figyeljünk a minket szerető Istenre, az ő országának építésére, szálljunk magunkba, ha elcsángáltunk volna – s ki ne lengene ki időnként Istenhez tartozásától –, éppen itt az ideje azon tűnődni, hogyan szeressük viszont azt, akitől minden jót kaptunk.

II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.

A böjt legtágabb értelemben visszafogottságot jelent. Saját önzésünk megnyilvánulásain való uralkodást. Hogy elősegítse kapcsolódásunkat a Teremtőhöz. Már több ezer éve megfogalmazta Izajás próféta, mit is tart igazi böjtnek a mi Urunk, Istenünk: „törd össze a jogtalan bilincseket, oldd meg az iga köteleit, bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát. Törd meg az éhezőnek a kenyeredet, a hajléktalan szegényt fogadd be házadba, a mezítelent öltöztesd fel, s ne fordulj el embertársadtól.” 

erdély.ma