Tanúi Vagytok!

ImageA Feltámadott, nekünk is felkínálja a találkozás kegyelmét. Szeretné, hogy tapasztalatot szerezzünk Róla, hogy mintegy megtapintsuk-, meglássuk az imában, a szentmisében, az összegyűlt hívek közösségében.

 

 

 

 

 

Ebből a találkozásból fakad a Húsvéti hit, ez a tapasztalat építi és gazdagítja, amelyről azután tanúságot kell tennünk. Adjuk tovább másoknak is a megtapasztalt hit örömét, hogy a szívűnkben megszülessen az ajándékba kapott béke, amellyel a feltámadott Jézus köszöntötte az apostolokat: „Békesség nektek.”Természetünkből kifolyólag az ismeretszerzésnél fontos a tapasztalat, a látás, hallás. Mindezt még a hit területén sem nélkülözhetjük. Itt is szűkségünk van valamiféle megtapasztalásra. Keresztény hitünk, alapvetően a hiteles Krisztus-követők tapasztalatára épül. Ezek között elsők az apostolok, a tanítványok, majd azok, akik személyesen is hozzájárultak ahhoz, hogy a kereszténység életformánkká váljon.

A mai evangélium is a megtapasztalás öröméről szó.  „Az (Emmauszból visszatért) tanítványok beszámoltak az úton történtekrôl, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor” – elképzelhetjük a lelkes beszámolót…… Innen is látszik, hogy mennyire fontos a hit tapasztalatának tovább adása, és hogy ez mennyire közösség építő. „Míg ezekrôl beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte ôket: ,,Békesség nektek!'' Hiteles, és életszerű jelenetről tanúskodik az evangéliumi beszámoló:
„Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De Jézus így szólt hozzájuk: ,,Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok!” – ennivalót kért – „Fogta és a szemük láttára evett belôle.”
A találkozásból küldetés is fakadt – „Ti tanúim vagytok ezeknek.”
Mind az első olvasmány, mind a második ilyen tanúságtétel. Szent Péter apostol, úgy mutatja be a Feltámadást, mint az atyáknak adott jövendölések és ígéretek beteljesülését. „Isten …. feltámasztotta Jézust a halálból, és ennek mi tanúi vagyunk.” A tanú, az, akinek tapasztalata van az eseményről, akinek része volt benne és hitelesen be tud számolni arról, hogy mi is történt valójában. Szent Péter a beteljesülés tanújának mondja magát, mint aki tapasztalatból beszél.

Ma a Feltámadott, nekünk is felkínálja a találkozás kegyelmét. Szeretné, hogy tapasztalatot szerezzünk Róla, hogy mintegy megtapintsuk-, meglássuk az imában, a szentmisében, az összegyűlt hívek közösségében. Ebből a találkozásból fakad a Húsvéti hit, ez a tapasztalat építi és gazdagítja, amelyről azután tanúságot kell tennünk. Adjuk tovább másoknak is a megtapasztalt hit örömét, hogy a szívűnkben megszülessen az ajándékba kapott béke, amellyel a feltámadott Jézus köszöntötte az apostolokat: „Békesség nektek.”

 bojtemihaly.blogspot.com