Emlékezés Umbria gyöngyére

Umbia gyöngyeBihar megye – A Szent Rita Római Katolikus Nőszövetség tagjai védőszentjükre emlékezetek halálának 562. évfordulóján, május 22.-én, a nagyváradi Barátok templomában.

 

 

A péntek délután tartott szentmisén Kiss Albert  provikárius köszöntötte a megjelenteket, illetve Tempfli József ny. megyés püspököt, aki a prédikációt mondta, majd megszentelte a Szent Rita szobra előtt felhalmozott rengeteg virágot. A volt megyés püspök elárulta, hogy mióta nyugdíjas lett, még több meghívást kap, arra hivatkozva, hogy mostmár valószínüleg ráért eleget tenni azoknak. A szetmisét a Szent Rita Nőszövetség tagjaiért, és azokért ajánlotta fel, akik betegségük miatt nem tudtak megjelenni a templomban. Az evangéliumi részlet a Hegyi Beszédből szólt: „Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.”

Lehetetlenségek szentje

Prédikációjában Tempfli József az 1381-ben született és 1447. május 22-én meghalt, 1626-ban boldoggá, 1900-ban szentté avatott Rita Mancini életét elevenítette fel. A hagyomány szerint a már életében is szentként tisztelt Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tatják, közbenjárását mind a mai napig emberek milliói kérik imáikban. A szetmise végén Szent Rita szobránál a provikárius és a nyugalmazott püspök együtt  tartott litániát, közösen könyörögve a köréjük gyűltekkel, majd Tempfli József megszentelte az oda előkészített virágokat, többségükben rózsákat (a Jézus töviskoronájáról kapott fejsebe, és a hóban virágzó rózsacsoda miatt Ritát mindig rózsákkal ábrázolják), melyek egy része visszakerült tulajdonosaikhoz, másik részét a nőszövetség tagjai kiosztották a híveknek.

(* XIII.Leó pápa nevezte „Umbia gyöngyének” szentté avatásán Szent Ritát, a Rita jelentése gyöngy.)

erdon.ro