Gyermeknapi-pünkösdmásodnapi áldások

A református templomban tartott ünnepi istentiszteleten, Kántor Csaba lelkész igehirdetésével, Böjte Csaba ferences szerzetes pünkösdi és iskola- évfordulót köszöntő buzdításával, a vallásórás gyermekek szereplésével vette kezdetét a parajdi iskolai oktatás 300 éves jubileumát köszöntő iskolahét rendezvénysorozat. A templomkertben a református kántortanítóknak állít emléket a megáldott kopjafa, délután pedig zsoltáréneklő versenyen is felidézték hagyatékukat.

Nagyszabású, a kultúrház ban szervezett ünnepi nyitány után Csaba atya megáldotta a Szent Borbála gyermekvédelmi központot. Majd meglátogattuk az iskolai, ünnepköszöntő tárlatokat. A te lepülés apraja-nagyja, és a pün kösdöt Pa raj don töltők közül is számo san zsúfolásig meg töl - ötték a református temp lomot. A helyi lel kész ar ra bu z dított: tanuljuk és tanít suk Krisz tus dicsőségét ra gyogni önmagunkon, tanít vá nyaikon – ez a jövő re mény sége. Csaba test vér a bátorítás lé lekformáló e rejéről szólt. Jézus ígérete szerint az Atya el küldi a Vigasztalót. A Szent­háromság példáját kínálta: buz dítsák, lelkesítsék úgy a rájuk bízottakat, hogy „lángolni kezdjen a szívünk”. „Mind annyiunk nak ez lenne a feladatunk. Ki az közülünk, aki nem indult még az emmauszi ú ton?” Pél daképre, esz mény képre van szük ségünk – hangsúlyozta mindkét lelki pász tor. Hogy Parajdon ne csu pán a tüdőnk, légcsövünk gyógyuljon: a Szentlélek vigasztaló, bátorító, erősítő vonása ragyogjon fel arcunkon! Ne azt néz zük a felekezetekben, csa ládjainkban se, ki mit rontott el – Isten országát csak együtt tudjuk építeni. Vigasztalók, bátorítók legyünk egymás számára, tanítványainknak – a jelenben köszöntött, a jövő iskolájáért is.
Együtt
A kedvezőtlen időjárás is ke gye lemközvetítő volt: egymás mel lé zsúfolódtunk, és közös ö römmel néztük, hallgattuk a katolikus és református egyház egyesített kórusát, Vida Zsu zsanna, az Áprily Lajos Álta lános Iskola igazgatójának a programsorozatot indító gondolatait, Bokor Sándor pol gár­mester buzdítását. Böjte atya pedagógusfeladatként min den gyermekből a szere tet himnusz kinevelését jelölte meg.
Kovács Ágnes, a Szent Bor bála napközi otthon vezetője a hála szavait tolmácsolta, hogy ké­nyelmes körülmények kö zött, sok-sok jótéteménnyel va lósulhat meg a saját, korsze rű épületben a délutáni fog lalkoztatás – helyben, megáldottan, a bányászok védő szent jének pártfogása alatt is. Az óvodások néptáncait, nép dalait Kelemen
Magdolna és Magyari Szilvia óvónők ta nították be. A helybeli szülők melléállását dicséri fellépésük, és hasonlóképpen a Szabó Judit vezette Ide lábam! gyermek néptánccsoport aprók tánc háza produkcióját, sóvidéki táncait is. Nagy Evelin, az iskola legfia talabb I. osztályos diákja verssel köszöntötte a 94 éves Oláh Rozáliát, az iskola legidősebb élő volt diákját.
A Szent Borbála napközi otthon gyermekeinek műsorát e gyütt tapsolta meg a nagy számú ünneplő, és meghallgathatták a Mária Rá dió hallgatói is még ezen a na pon.
Ünnepköszöntők
A Parajdon pihenő magyar or szági énekes, Kovács Ákos Anna lányának székely ruhát kér tek, hogy beállhasson ün neplő kortársai közé, és pünkösdi népdalt adjon elő. De ott ültek a nézőtéren a Dévai Szent Ferenc Alapítvány sóvidéki napközi otthonainak nevelői és gyermekei mellett a Nyá rád-mentiek is. Minden bizonnyal a helybelieken kívül ezen a gyermeknapon legiz gal masabb a felsősófalviak parajdi jelenléte volt. A Szent Bor bála gyermekvédelmi köz pont megáldása után ők is vendégül látták Csaba test vért, aki előbb a felsősófalvi református templomban hirdette Isten igéjét, majd Gagyi Margit nevelőnő tanít vá nyai nak előadása, a Főtt borsó és a Kecske-temetésről című vi dá mította sokakkal együtt a kul túrházban. Népdalokkal, egyházi énekekkel is készültek, a felsősófalvi református nő szövetség pedig szíveslátással. Parajd község iskolai, gyermeknapi, iskolaházi és egy ház községi ünnepségeinek részeseiként elmondhatjuk Dániel próféta szavait, amit a re for má tuskántortanítók em lék je lére is felvéstek: „Az ér tel me sek pedig fénylenek…”
Molnár Melinda