A pünkösd ünnepe utáni tizedik napra, Szentháromság vasárnapját követő csütörtökre esik Úrnapja. Ezen a napon Krisztus titokzatos testét, az Oltáriszentséget ünnepli az Egyház.
Úrnapja a szegedi eredetű Lányi-kódexben szentvérnapként szerepel. Parancsolt ünneppé 1264-ben IV. Orbán pápa tette Lüttichi Szent Júlianna (†1258) hatására, aki egy látomásában a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. Júlianna úgy értelmezte látomását, hogy a Hold az egyházi évet jelképezi, amelyből valami hiányzik: az Oltáriszentség ünnepe. Az ünneppé nyilvánítás közvetlen előzménye a híres, Raffaello által is megfestett bolsenai csoda volt. A pápa épp Orvietóban időzött, amikor hírül vitték néki, hogy a közeli Bolsenában az ostya a pap kezében úrfelmutatáskor vérezni kezdett.
Az Egyház a nagyheti gyász miatt nem ünnepelhette méltóképpen az Utolsó Vacsora misztériumát. Bár csütörtök az Oltáriszentség emlékezetére rendelt nap, mégis sokáig hiányzott Krisztus titokzatos testének kiváltságos ünnepe. Az úrnapi liturgikus rend kialakuláshoz hozzájárult, hogy a középkor utolsó századaiban felbukkanó eretnekségek az átlényegülés misztériumát vették tagadásba, amelyekre az Egyház az eucharisztikus hit ünnepélyes megvallásával felelt.
Az ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen körülhordozzák az Oltáriszentséget. Útvonala mentén a négy égtáj irányában négy oltárt állítanak fel az ott tartandó rövid szertartáshoz. A stációknál evangéliumot olvasnak, és a pap áldást oszt az égtájak felé.
Minthogy úrnapja idejére már teljes virágdíszbe öltözik a tavaszi, kora nyári természet, az úrnapi körmenettel összekapcsolódott a virágszőnyegek, virágsátrak, virágokkal díszített oltárok képe. A szokásoknak megfelelően az oltárok fölé lombsátrat emelnek, és virágszirmokat szórnak a földre, virágszőnyeggel (egyes helyeken széna és illatos füvek „szőttesével”), díszítésre szolgáló zöld ágakkal kijelölve az Oltáriszentség útját. Az Úr titokzatos testét talpas szentségtartóban hordozzák körül, s abban teszik ki ünnepélyes szentségimádásra is.
A négy világtáj felé adott áldás mára szimbolikus jellegűvé vált; régebben gyakorlati rendeltetése is volt: az embernek, földnek, a zsendülő természetnek megáldása. Magyarországon általános szokás volt, hogy az Oltáriszentséggel körüljárták a falut, a földeket, hogy az Úr megoltalmazza a tavaszi vetést, távol tartsa a természeti csapásokat, s hogy bőséges termés járjon a nyomában. Ezekből az ún. theophorikus (azaz Oltáriszentséggel történő, eucharisztikus) áldáskérő körmenetekből is indítást kapott az úrnapi processzió.
Az első adatok magyarországi megünnepléséről 1292-ből és 1299-ből valók.
Magyar Kurír
Forrás: Bálint Sándor – Ünnepi kalendárium
Jankovics Marcell – Jelkép-kalendárium
