"Lelki élményt nyújtott a visszatérés"

ImageKiemelkedő, keresztény lélekhez és az egyszerű emberhez szóló prédikációt hallhatott szombat délután a csíksomlyói Nyeregbe látogató zarándoksereg. A pünkösdi búcsú ünnepi szónoklatára felkért Borbély Gábor pápai prelátus, kanonok, nyugalmazott főesperes isteni irgalmat és szeretet hirdető szavai sokakban csodálatot és elismerést váltottak ki. A közel egy évtizede nyugdíjba vonult csíkszeredai plébánosnak igazi lelki élményt nyújtott az egykori szolgálata helyszínére való visszatérés.

„Egy olyan katolikus közegbe térhettem vissza, ahol több évtizeden át jól éreztem magam, ahol rengeteg lelki pasztorációs munkában vettem részt fiatalokkal, felnőttekkel egyaránt, ahol az emberekkel való kapcsolatom nagyon aktív volt” – fogalmazott lapunknak a búcsút követően Borbély Gábor. Elmondta, nyugdíjba lépésével élete nagyban megváltozott, hiszen nem kellett lelkipásztorkodni, igaz, ritkán besegített a szolgálatba.

„Csíkszeredába történő visszatérésemkor újra átéltem azt az örömet, azt a légkört, azt a lelkiséget, amiben annyi esztendőn keresztül részem volt. El kell képzelni, hogy valaki, aki ezt a hivatást választotta és a híveknek élt, évek óta nem tevékenykedik ebből a szempontból, és amikor visszamegy a régi, jó értelembe vett tettek színhelyére, óriási boldogságot érez. A régi helyek, utcák, ahol hajdanán jártam, találkozás az emberekkel, akiknek papjuk voltam, hozzuk beszélni, mindez kimondhatatlan lelki élményt nyújtott” – osztotta meg gondolatait a nyugalmazott főesperes. Elmondta, szónoklatában lehetősége adódott gondolatainak, érzelmeinek teljes mértékű kifejezésére. „Az evangéliumot úgy hirdethettem, ahogy a szívem diktálta. Egyfajta felszabadultságot éreztem, és ilyenkor az ember egész lelkét, egész szellemét tudja adni. Ami szívem vágya volt, az ajkamon keresztül el is hangzott” – mondta. Az egykori csíkszeredai plébános szerint a csíksomlyói búcsú egyszerre jelképezi az isteni irgalmat, az egyházat, az egységet az egyházban, és mivel egybeesik a szentlélek ünnepével, valahol az első pünkösd megismétlése is. „Úgy gondolom, hogy a szentlélek ennyi emberben egyszerre, csodálatos módon működött. Már csak abban is, hogy figyeltek, misén vettek részt, bűnbánatot tartottak, énekeltek, imádkoztak, szerették egymást. Nem volt gyűlölködés, hiszen ez nem politikai fórum, ahol legtöbbször civakodást, vitatkozást tapasztalhatunk. Itt egyesít minket a hit, a remény és a szeretet” – számolt be élményeiről Borbély Gábor.

Rédai Botond

Csíki Hírlap

 

2007-es csíksomlyói pünkösdi búcsús beszéd:

{audio}http://www.magnificat.ro/portal/multimedia/Punkosd07/predikacio.mp3{/audio} 

Image