Porciunkula

ImageSzent Ferenc különösképpen szerette, szívesen tartózkodott és imádkozott itt. Az volt a vágya, hogy pápa különleges kegyelmekkel lássa el.

 

 

 

 

Mária ünnep, Szűzanyának szentelt templomocska búcsúnapja Assisiben. Hagyomány szerint a Szent földről hozott kis földre épült, ezért részecske, Porciunkula. Szent Ferenc különösképpen szerette, szívesen tartózkodott és imádkozott itt. Az volt a vágya, hogy pápa különleges kegyelmekkel lássa el. Engedélyt kapott, hogy aug.2-án teljes búcsú nyerhető itt. Abban az időben a szentföldre kellett menni, csak úgy lehetett teljes búcsút nyerni. Ma már a búcsút a pápa más templomokra is kiterjesztette. A kis templom bejárata feletti írásban, a búcsúnyerési lehetőség miatt ez áll: „Ez az örök élet kapuja,  bejárata.” Az örök élet bejárata Isten irgalmas bocsánata.

Legfőbb magatartásunk a hit, az isteni irgalomra való ráhagyatkozás kell, hogy legyen. A bűnbánat, illetve a gyónás visszavezet a kegyelem állapotába, az isteni életbe. De a bűn "nyomai", a kialakult rossz szokások megmaradnak bennünk (lelkünkben, pszihénkben, reflexeinkben); ezért van szükségünk megtisztulásra, vezeklésre, illetve ezért jutnak emberek az ideigtartó büntetésre, a "tisztítótűzbe". A teljes búcsú az "ideigtartó" büntetéstől, vagyis (ha most meghalnánk) a tisztítótűztől szabadit meg minket, illetve a tisztítótűzben szenvedőket a mennybe juttatja.
Nem is olyan könnyű ráhagyatkoznunk Isten irgalmára!
Ugyan olyan nehezen vonjuk le a második következtetést is, hogy mi is irgalommal közelítsünk embertársainkhoz. Nem hiába akarta szent Ferenc, hogy a Porciunkulában mindig a legpéldaadóbb testvérek éljenek, amelynek valódiságáról személyesen is megtapasztalhattam, amikor néhány alkalommal Assisibe látogattam.
Szent Ferenc köszöntése: Béke és Jóság, jó napot jó emberek.

Akkor lesz jóvá számunkra a világ, ha Isten jósága tapasztalatunkká válik és mi is így közelítünk embertársainkhoz.

http://frh.theol.u-szeged.hu/mihaly/porciunkula.htm