Koncepciós eljárások ferencesek ellen

ImageKahler Frigyes történész „A nagy tűzvörös sárkány torkában” című, most megjelent könyvében az 1945 és 1956 közötti időszakban a ferencesek ellen indított koncepciós eljárásokról szól. A Kairosz Kiadó gondozásában megjelent művet Kálmán Peregrin OFM mutatja be november 18-án 17.30-kor Budapesten. 

 

A kommunista hatalmi törekvéseknek 1945 után az első számú ellensége a katolikus egyház volt. Az ideológiai hegemónia megteremtése érdekében 1946-ban feloszlatták az egyházi egyesületeket, 1948-ban államosították a felekezeti iskolákat és 1950-ben betiltották a szerzetesrendeket. Ezen intézkedések mellett a papok és a szerzetesek elleni koholt perek sokaságával igyekeztek lejáratni az egyházat, megfélemlíteni a híveket. E vészterhes időkben a ferencesek – akiket országszerte barátoknak hívott a nép – éppúgy, mint a korábbi századok idején, az elnyomottak támaszai voltak. Az ellenük irányuló megtorló akcióknak vértanúi is voltak, többek között Kiss Szaléz, Kriszten Rafael és Károlyi Bernát.

A november 18-ai könyvbemutató színhelye: Alexandra Könyvesház, kávézó (Bp, Károly körút 3/C)
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír