Szános farsang az Úz-völgyében

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_farsang2013-1.jpgTéltemető hagyományteremtés zajlik a havasi tanyavilágban. Csinódon és Egerszéken tavaly volt az első farsangi felvonulás. A jelmezbe öltözött kisiskolások póniló húzta szánnal vonultak végig Csinód népesebb patakjain, majd a Hargita Megyei Vöröskereszt lelkes önkéntesei lepték meg a faluközösséget az alsósófalvi farsangtemetés bemutatásával.

Már ekkor nagy volt az érdeklődés a helybeliek részéről és sokan perdültek táncra Csinód központjában meg az egerszéki kultúrház udvarán.
Idén farsang utolsó szombatján újból eljöttek a vöröskeresztesek. Közülük volt aki papnak, orvosnak, kovácsnak, medvének vagy cigány asszonynak öltözött. A legmaradandóbb alakítást a siratóasszonyok nyújtották, akik a meghótt Illyéstől, egy eketaligára erősített, és kocsiszán után kötött szalmabábutól vettek mindenkit megnevettető végső búcsút. Míg tavaly csak öt kocsiszán szállította a vidám társaságot, addig idén Csínodon tizenhárom lovas szán állott egymás mögé sorba.
Ekkora szános karaván ritkán áll össze Székelyföldön!
b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_farsang2013-2.jpgAz erdölő szánokból összerakott és szekérbárkával felszerelt szánon ültek a helybeli zenészek –tangóharmonikás, prímás, szaxofonos, gardonyos— és a csángó népdalokat éneklő asszonyok, mögötte sorakoztak a jelmezbe öltözött vendégeket és a helybeli érdeklődőket szállító kocsiszánok. Az Erdélyi Kárpát
Egyesület természetjáró és a népi hagyományokat kedvelő sepsiszentgyörgyi csoportja is vidáman kapcsolódott be a felvonulásba és azt követő ünnepségbe. Zeneszó és ostorrittyegtetés mellett kanyargott a díszes menet a fenyvesek által övezett havasi úton az egerszéki kultúrház udvarára, ahol már a tanyai lakosok népes csoportja várakozott. Először itt siratták el a kinyújtóztatott Illyést. Az egerszékiek pálinkával, forralt borral, pánkóval, kürtöskaláccsal és finom süteményekkel kínálták meg a szánokkal érkezett vendégsereget.
A helyi közösségnek az új szokásra való ráhangolódását jelzi, hogy visszafelé Csínodon a Zászlófánál is terített útszéli asztal várta a farsangtemetőket. Illyés utolsó útja a nemrég felújított csinódi kultúrotthon udvarán ért véget, ahol napszentületkor el is égették a bábut, ezzel jelképezve a tavasz győzelmét a tél felett. Este folytatódott a móka, a zsúfolásig megtelt terem színpadán az V-VIII. osztályosok mutattak be vidám jelenteket, majd a kisiskolások lendületes farsangi műsora következett. A hajnalig tartó bálra a vöröskeresztesek által előadott, Az ördög három aranyhajszála című mesejáték hangolta rá a jól szórakozó közönséget.
b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_farsang2013-3.jpgA sajátos csángó életmódot és néphagyományokat őrző Csinód és Egerszék újabb szokással gazdagodott, ami vélhetően beépül az itt élők évenkénti eseménynaptárába. Bízom abban, hogy jövőben farsang farkán még több kocsiszán teszi meg a két tanyabokor közötti hó borította útszakaszt.
Sepsiszéki Nagy Balázs
www.uzvolgye.info