Fogyatékos gyermekekkel és a betegekkel találkozott Assisiben Ferenc pápa

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_papafogyatekosgyer.JPGCsodálatos szép gondolatok Ferenc Pápától Szent Ferenc sírjánál! Sebek, égő, élő sebek, melyeket Jézus nem takargatott, felvállalt! Ezekből a reális sebekből nyernek bizonyságot, erőt az emmauszi tanítványok, hogy éjnek idején visszamenjenek társaikat is felrázva, tanúságot tegyenek a feltámadt Krisztus mellett!! Sebek, családjaink, népünk sebei a családból kihullott gyerekek, amelyeket alázattal felvállalunk!!
Szeretettel,

Csaba t.
A Szentatya reggel fél 9-kor a Szerafikum intézetben élő valamennyi beteget személyesen köszöntötte, majd az előkészített szöveget mellőzve, rögtönzött beszédet mondott. „Hallgassuk meg és ismerjük föl Jézus sebeit” – hangsúlyozta.
„Mi Jézus sebei között vagyunk – szólt a pápa, kommentálva az intézet vezetőjének, Francesca Maolonak szavait. – Ezeket a sebeket meg kell hallgatni, föl kell ismerni. És eszembe jut, amikor Jézus Urunk két szomorú tanítványával sétált. A végén Jézus Urunk megmutatta nekik sebeit, és ők felismerték Őt. Aztán a kenyér, ahol ott volt Ő. Domenico testvérem, Assisi püspöke azt mondta, hogy itt állandó szentségimádást tartanak. Azt a kenyeret is meg kell hallgatni, mert Jézus jelen van, és elrejtőzik a kenyér egyszerűsége és jósága mögött. És Jézus itt rejtőzik ezekben a fiatalokban, ezekben a gyermekekben, ezekben az emberekben. Az oltáron imádjuk Jézus testét, bennük pedig megtaláljuk Jézus sebeit. Az Oltáriszentségben rejtőző Jézust, a sebekben rejtőző Jézust. Szükségük van rá, hogy meghallgassák őket. Talán nem annyira az újságokban mint híreket... Az a figyelem egy-két-három napig tart, aztán egy másik, egy újabb jön. Azoknak kell meghallgatniuk őket, akik kereszténynek mondják magukat!”
„A keresztény imádja Jézust – folytatta rögtönzött beszédét a Szentatya. – A keresztény keresi Jézust. A keresztény képes fölismerni Jézus sebeit. És ma itt mindannyian azt kell, hogy mondjuk: ezeket a sebeket meg kell hallgatni! De van még egy másik dolog, amely reményt ad nekünk: Jézus jelen van az Oltáriszentségben, itt van Jézus teste. Jézus jelen van köztetek: és Jézus teste nem más, mint Jézus sebei ezekben az emberekben. Érdekes azonban, hogy Jézus, amikor föltámadt, nagyon szép volt. Nem voltak testén véraláfutások, sebek. Semmi! Szép volt, csak meg akarta őrizni sebeit, és magával vitte őket az égbe. Jézus sebei itt vannak köztünk, és az égben az Atya előtt. Mi itt ápoljuk Jézus sebeit, és Ő az égből megmutatja sebeit, és azt mondja mindegyikünknek, egytől egyig: Várlak téged! Így legyen.”
Mielőtt elhagyta a Szerafikum Intézetet, a pápa így köszönt el a fogyatékos gyermekektől és a betegektől: „Nagyon köszönöm, és imádkozzatok minden gyermekért, fiatalért, emberért, akik itt vannak, mindazokért, akik itt dolgoznak. Az Úr áldjon meg benneteket! Imádkozzatok értem! De mindig az érdekemben és nem ellenem. Az Úr áldjon titeket!”

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír