Nem szabad feladni a közös Európa eszményét

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_1_0_746888.JPGÉrdekes elolvasni az Egyház véleményét az Unióról! Szerintem is ha a kezünk fáj, nem amputálunk, hanem gyógyítunk!! Ha a családban baj van, párbeszédet kell kezdeni és nem a válókeresetet beadni! Hiszem, hogy ez a közös Európa sok sebből vérzik, de hiszem, hogy ezt a nagycsaládot nem szétverni, hanem gyógyítani kell! Merjük a problémákat megnevezni, és keresünk választ a sebekre!
Tisztelettel,

Csaba t.

Brüsszel/ Gazdasági válság, bevándorlás és munkanélküliség Európában - ezek voltak a fő témák, amelyeket a Comece, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak elnöke, Reinhard Marx bíboros érintett a szervezet plenáris ülésének megnyitóján, amelyet a belga fővárosban tartottak november 14-én a következő témával: "A bevándorlás és az integráció".
A bíboros szerint egyre inkább meggyőződhetünk arról, hogy az Európai Unióban nem működnek a hagyományos megoldások a jelenlegi válság esetében. Sem az államok vezetői, sem a politikusok, sem pedig a tisztviselők nem tudják, milyen irányba lépjenek, hogy kijussunk a válságból. Nincs megfelelő kreatív gondolkodás, amely számba venné az etikai elveket, amelyek egy szabad, demokratikus és virágzó társadalom alapját képeznék, amely nyitott és igazságos egyben. El kell gondolkodnunk azon, hogy az egyház hozzájárulhat-e ehhez az ügyhöz - hangsúlyozza a Comece elnöke.
Öt év elteltével még mindig erősen érezhetők a válság következményei, amelyek hathatós intézkedéseket sürgetnek az Unió részéről. Maga a közös Európa eszménye kérdőjeleződött meg. Ma átalakulóban van az EU szerepe a világban, kapcsolata az USA-val. Amikor jövőre összeül az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának közgyűlése, már nemcsak új Európai Parlament lesz, hanem új vezetői csoport áll majd az Európai Bizottság és a tanács élén.
A bíboros emlékeztetett rá, hogy Ferenc pápa fölébresztette a keresztény lelkiismeretet egy sor szociálpolitikai kérdésben, sürgette a megoldások keresését a jelenlegi helyzetre, amelyet mi válságnak hívunk. A szegénység, a társadalmi beilleszkedés, a bevándorlás és a fiatalok munkanélkülisége állnak az Európai Unió megbeszéléseinek középpontjában. A Comece elnökeként Reinhard Marx bíboros figyelmeztetett, hogy nem szabad lemondanunk a közös európai eszményről. Meg kell vizsgálnunk, hogy a jelenlegi problémák megoldása nem az elvek szigorúbb alkalmazásában rejlik-e? "Európaibbnak" kell lennünk, hogy egy olyan Európát biztosítsunk, amelyik igazságosabb, egyenlőbb, befogadóbb és amely tiszteletben tartja az egyház társadalmi tanításának alapvető elveit.
A főpásztor szerint sok olyan téma szerepel az uniós tanácskozásokon, amelyek számot tartanak az egyház érdeklődésére. Nem véletlenül állt a Comece plenáris ülésének középpontjában a bevándorlás kérdése. Lampedusa felhívta az egész kontinens figyelmét a bevándorlás és a menekültek ügyére. A pápa lampedusai látogatása a nyáron, a hajótörés, amely több mint 300 ember életét követelte, valamint a pápa október 4-i assisi útja, amelyen részt vettek a bíborosi tanács tagjai (köztük Marx bíboros is), mind hozzájárultak ahhoz, hogy élénken tartsák az érdeklődést a bevándorlási kérdés iránt.
Ami a gazdasági válságot illeti, a Comece elnöke aggodalmának adott hangot az európai fiatalok miatt. Itt nemcsak a munkanélküliségről van szó, hanem az alulfoglalkoztatottságról, a kényszerű elvándorlásról, és az abból adódó agyelszívásból, amelyet minél előbb meg kell oldani.
(gá)