Részletek

Kategória: Közös Értékeink!

Megjelent: 2011. március 18.

Találatok: 1370

A szerdai döntés értelmében Liszt Ferenc nevét veszi fel a ferihegyi repülőtér. Néhány héttel ezelőtt Umbria tartomány döntött úgy, hogy az Assisi közelében fekvő repülőtér Szent Ferenc nevét viseli majd.

Bővebben: Liszt és Assisi, avagy ferences repülőterek

Részletek

Kategória: Közös Értékeink!

Megjelent: 2011. március 17.

Találatok: 1371

Alessandro Striggio, a 16. században élt zeneszerző művét egykor rosszul kategorizálta a párizsi könyvtár és nyoma veszett, azonban nemrég megtalálták: ma sztárbandákat előz le a slágerlistákon.

Bővebben: Egy 16. századi olasz mise tört be a brit popslágerlistára

Részletek

Kategória: Közös Értékeink!

Megjelent: 2011. március 14.

Találatok: 1199

Nagyböjt első vasárnapján az Úrangyala-imádság előtt a Szentatya a nagyböjti időről beszélt a Szent Péter téren egybegyűlteknek.

Bővebben: XVI. Benedek: Ha nem látjuk Istent, nem látjuk a bűnt sem

Részletek

Kategória: Közös Értékeink!

Megjelent: 2011. március 14.

Találatok: 1656

Az argentínai magyar emigráció története a XVIII. században kezdődött, amikor a jezsuita hittérítők között számos magyar pap is érkezett Észak-Argentínába és a paraguayi jezsuita redukciókra. Közülük említést érdemel Orosz László jezsuita pap, a córdobai egyetem tanára, az első argentínai nyomda létrehozója. Az 1849-ben száműzetésbe kényszerült honvédtisztek közül többen eljutottak Argentínába is, így Czetz János honvédtábornok, aki az Argentin Katonai Akadémia alapítója és az Argentin Államvasutak első vezérigazgatója volt, valamint Asbóth Sándor 1848-as honvédtábornok, aki az USA első nagykövete volt Argentínában. Jól ismert továbbá Bíró József László neve, aki az általa feltalált golyóstollat 1940-es kivándorlása után Argentínában tökéletesítette és szabadalmaztatta. (A golyóstoll "argentinul" birome.) A magyar emigráció színjátszó köreit gazdagította Páger Antal sokévi Buenos Aires-i tartózkodása.

A ma kb. 40-50 ezresre becsült argentínai magyar közösség három nagy emigrációs hullám eredményeként alakult ki. Az I. világháború előtti és utáni időben érkezett kivándorlók többsége a nyomor elől menekült, s általában a mezőgazdaságban találta meg a helyét. Többségük vidéken és Nagy-Buenos Aires déli iparnegyedeiben él. A második hullám a II. világháború alatt és után érkezett. Többségük értelmiségi volt. Rövid idő alatt irányító szerepre tettek szert a magyarság szervezeteiben. Nagy részük a főváros belterületén és az északi villanegyedekben él. A harmadik, az 1956-os forradalom leverése után érkezett hullám főként a fiatalabb korosztály képviselőiből állt. Sokan közülük azonban egy idő után más országokban kerestek megélhetést, sokan beolvadtak. Az argentínai magyarság háromnegyede Buenos Airesben él, de jelen vannak Córdoba tartományban, az észak-argentínai Chaco mezőgazdasági területein, valamint az andesi Bariloche városban és Rosarióban is, ahol 1995-ben alakult újjá egyesületük (Barilochéban és Rosarióban egyébként 1999 óta tiszteletbeli konzulátus működik).

Más országok magyar közösségeihez hasonlóan a rendszerváltás előtt a magyar egyesületek és tagjaik nagy része kerülte a hivatalos kontaktust a magyar állam képviseleteivel, ami nem zárta ki az esetenkénti személyes kapcsolatokat. A rendszerváltás óta minden egyesület szoros kapcsolatot alakított ki nagykövetségünkkel és fenntartás nélkül fogadják el támogatásunkat. Összességében és általában szoros együttműködés jellemzi az argentínai magyarság és az óhaza intézményei közti viszonyt.

Az argentínai magyarságnak országszerte 19 egyesülete és négy bejegyzett egyházi közössége van. A jelentősebb taglétszámú egyesületek a főváros körzetében működnek: a Hungária Egyesület, a Katolikus Magyarok Egyesülete, a Valentin Alsinai Dalkör és a Wildei egyesület. Mindegyik szervezet tagja az 1991. április 28-án alapított Argentínai Magyar Intézmények Szövetségének (AMISZ), amelynek célja, hogy elősegítse és koordinálja a tagszervezetek működését, illetve magára vállaljon olyan feladatokat, amelyek egyik intézmény hatáskörébe sem tartoznak.

A Hungária Egyesület székháza több más intézménynek is székhelye. Köztük található a fiatalok magyar nyelvű nevelését célzó Zrínyi Ifjúsági Kör és óvoda, amelyben az önkéntes szülők minden szombaton szigorú tanmenet szerint oktatják a gyermekeket. Az épületegyüttes részét alkotja a Cserkészház, a szombat reggelenkénti cserkészfoglalkozások helyszíne. Itt működik a magyarság legnagyobb könyvtára, a jelenleg 7000 kötetes Könyvbarátok Klubja. Ugyancsak a Hungáriában folytatja próbáit a magas művészi színvonalú Coral Hungaria Énekkar, Leideman Szilvia irányítása alatt, valamint a gyakran és nagy sikerrel szereplő Regős néptáncegyüttes.

Az egyházi közösségek közül a legnagyobb taglétszámú a Katolikus Magyarok Szövetsége, amely egyúttal a Hungária utáni legnagyobb egyesület. Székházában, a Mindszentynumban tartanak katekézis, magyar nyelvi és zenei oktatást. Ugyancsak jelentős taglétszámú a saját tulajdonú székházzal, templommal is rendelkező Magyar Református Egyház.

Magyar tulajdonban áll, és a magyar kultúra terjesztését is segíti a Szent László Iskola.

Az 1920-as évek kivándorlói alapították a Valentin Alsinai Munkás Dalkört és a Wildei Egyesületet, amelyek jelenleg a legrégebbi fennmaradt közösségek. Tagjaik többsége idős.

Fontos funkciót tölt be a Magyar Segélyegylet és Öregek Otthona, amely az argentínai magyarság adományaiból és lakói nyugdíjából tartja fenn magát. Tartósan otthont ad az elesett idős magyaroknak, de több ízben nyújtott segítséget fiatalabb, ideiglenesen rászoruló honfitársainknak is.

Buenos Airesben jelent meg havonta a magyar nyelvű "Dél-amerikai Magyar Hírlap", Czanyó Adorján szerkesztésében és kiadásában. A lap az argentínai és brazíliai magyarság egyetlen színvonalas orgánuma volt. Szerkesztőjének betegsége miatt a lap egy időre megszűnt, majd 2005. márciusában újraindult Argentínai Magyar Hírlap néven, Haynal Alajosné Kesserű Zsuzsanna szerkesztésében.

A magyarság érdekében kifejtett tevékenységük elismeréséül az elmúlt években magyar állami kitüntetésben részesültek: Lomniczy József (a Hungária Egyesület elnöke), Theész János (az AMISZ volt főtitkára), az azóta elhunyt Száraz István (rádióműsor szervezője), Domonkos László (katolikus pap), Molnár László (a Segélyegylet és a Szent István Öregotthon elnöke), a Zrínyi Ifjúsági Kör, Benedek Lászlóné (a Zrínyi Ifjúsági Kör tanára) és Leidemann Sylvia (karnagy), valamint özv. Valentin Ferencné Rédl Erzsébet, a Szent László Iskola igazgatója.

A Magyar-Argentin Kereskedelmi és Iparkamara a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését tűzte ki fő céljául.

2004. november 27-én

- 7 évi előkészítő és szervezőmunka, valamint többszöri újrakezdés után - az argentínai magyar közösség nagykövetségünkkel együtt az argentin hatóságok, valamint több száz meghívott jelenlétében felavatta a Magyarország Teret (Plaza Hungría) Buenos Airesben.

A Magyarország Tér felavatásakor az argentínai magyarok közössége átadta a fővárosnak a téren elhelyezett emlékművet, amelynek a legfontosabb, központi eleme az a faragott Székely Kapu, amelyet a Magyarok Világszövetsége még az Államalapítás Millenniumának az évében, 2000-ben ajándékozott Argentínában élő honfitársainknak. A Székely Kapu elülső oldalán Czetz János magyar honvédtábornok (argentin ezredes) arcképe van kifaragva, a dombormű kétnyelvű (magyar és spanyol) felírással van ellátva.

Az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége, a Magyar Costa Rica-i Baráti Társaság, a Paraguayi Magyar Szövetség, valamint a Venezuelai Magyar Szervezetek Koordinációs Bizottsága a közelmúltban megalakította a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségét, amelyhez a Brazíliai Magyar Egyesület csatlakozása folyamatban van. Arra törekszenek, hogy a még hiányzó két ország – Chile és Uruguay – is belépjen szervezetükbe, s ezáltal hathatósabban tudjanak dolgozni az összmagyar célok elérése érdekében.

Részletek

Kategória: Közös Értékeink!

Megjelent: 2011. március 14.

Találatok: 2746

Március 12-én 27 éve volt annak, hogy a nagy hatású szónoklatairól, egyházáért és magyarságáért vívott elszánt küzdelméről híres erdélyi pap, gyulafehérvári teológiai és gimnáziumi tanár, székelyudvarhelyi főesperes-plébános, a kommunizmus üldözöttje és áldozata 43 éves korában máig tisztázatlan okok miatt távozott az élők sorából.

Bővebben: Közlemény Pálfi Géza halálévfordulója alkalmából

Részletek

Kategória: Közös Értékeink!

Megjelent: 2011. március 13.

Találatok: 1051

Bernadin testvér elmélkedése

Bővebben: Nagyböjt 1. vasárnap

Részletek

Kategória: Közös Értékeink!

Megjelent: 2011. március 09.

Találatok: 1109

…hívő lelek-énekeljük Hamvazószerdán, jelezve azt -legalábbis külsőleg-, hogy hajlandók vagyunk megalázkodni Isten előtt. Beismerni azt, hogy porból lettünk és elhamvadunk, testünk egyszer azonos lesz a föld anyagával: por és hamu.

Bővebben: Hamvazkodjál…

Részletek

Kategória: Közös Értékeink!

Megjelent: 2011. március 08.

Találatok: 886

A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez a nagyböjt kezdetén. XVI. Benedek pápa idei levelét az alábbiakban olvashatják.

Kedves Testvérek!

A nagyböjt, amely a húsvét szent ünnepéhez vezet minket, nagyon értékes és fontos liturgikus időszak az egyház számára, s ennek tükrében örömmel fordulok hozzátok néhány gondolattal, hogy ezt az időszakot kellő elkötelezettséggel éljük meg. Az Egyház közössége, miközben a Jegyesével való végleges találkozásra tekint, amely az örök húsvétban valósul meg, állhatatos imádsággal és buzgóbban gyakorolva az irgalmasság tetteit, fokozottan törekszik a lélek megtisztulására, hogy a Megváltás misztériuma által még bővebben merítsen a Krisztus Urunkban való új életből (vö. nagyböjti I. prefáció).

1. Már megkeresztelésünk napján megkaptuk ezt az új életet, amikor „Krisztus halálának és feltámadásának részeseivé lettünk”, és elkezdődött számunkra „a tanítványság örömteli és felemelő kalandja”. (Homília Urunk megkeresztelkedésének ünnepén, 2010. január 10.). Szent Pál újra és újra rámutat leveleiben arra az egyedülálló közösségre, amely ebben a keresztségi megtisztulásban valósul meg Isten Fiával. Az a tény, hogy a keresztséget a legtöbb esetben gyermekként kapjuk meg, rámutat, hogy Isten ajándékáról van szó: senki sem saját erejével érdemli ki az örök életet. Isten irgalmát, amely eltörli a bűnt és lehetővé teszi, hogy „ugyanazzal a lelkülettel” éljük életünket, „amely Krisztus Jézusban volt” (vö. Fil 2,5), ingyen kapja az ember.

A Népek Apostola a filippiekhez írt levélben kifejezi az átalakulás értelmét, amely a Jézus halálában és feltámadásában való részesedés által valósul meg, és rámutat céljára: „hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is” (Fil 3,10–11). A keresztség tehát nem csak egy múltra emlékező szertartás, hanem találkozás Krisztussal, aki a megkeresztelt ember egész létét alakítja, az isteni életet ajándékozza neki és őszinte megtérésre hívja, melyet a kegyelem indít el és tart fenn, és ez vezeti majd el Krisztus teljessége életkorának mértékére.

Különleges kapcsolat fűzi a keresztséget a nagyböjthöz, amely alkalmas időszak az üdvözítő kegyelem megtapasztalására. A II. Vatikáni Zsinat atyái az egyház minden pásztorát arra hívták, hogy „minél bőségesebben alkalmazzák a nagyböjti liturgia sajátos keresztségi elemeit” (Sacrosanctum Concilium, 109). Az egyház ugyanis már a kezdetektől összeköti a húsvéti vigíliát a keresztség szertartásával: ebben a szentségben megvalósul az a nagy misztérium, amely által az ember meghal a bűnnek, részesedik az új életből a feltámadt Krisztusban és megkapja Isten Lelkét, aki feltámasztotta Jézust a halálból (vö. Róm 8,11). Ezt az ingyenes ajándékot mindannyiunknak újból és újból fel kell élesztenünk magunkban és a nagyböjt ahhoz hasonló utat kínál fel számunkra, mint a katekumenátus, amely az ősegyház keresztényeinek éppúgy, mint a mai katekumeneknek a hit és a keresztény élet semmivel nem helyettesíthető iskolája: ők valóban úgy élik meg a keresztséget mint egész létüket meghatározó eseményt.

2. Ahhoz, hogy komolyan elinduljunk a húsvét felé vezető úton, és készüljünk az Úr feltámadásának ünneplésére – a liturgikus év legnagyobb és legörömtelibb ünnepére –, mi lehetne megfelelőbb annál, mint hogy hagyjuk, hogy Isten igéje vezessen minket. Ezért az egyház a nagyböjti vasárnapokon felolvasott evangéliumi szakaszok által különösen mély találkozáshoz vezet minket az Úrral. Végigjáratja velünk a keresztény beavatás útjának szakaszait: a katekumenekkel az újjászületés szentségében való részesedésre készülve, a megkereszteltekkel pedig azért, hogy új és meghatározó lépéseket tegyenek Krisztus követésében, és teljesebben ajándékozzák magukat neki.

Nagyböjt első vasárnapja nyilvánvalóvá teszi számunkra, mit jelent emberként élni ezen a földön. A kísértések elleni győzedelmes harc, mellyel kezdetét veszi Krisztus küldetése, meghívás arra, hogy tudatára ébredjünk saját törékenységünknek, és így befogadjuk a kegyelmet, amely megszabadít a bűntől és új erőt ad Krisztusban, aki az út, az igazság és az élet (vö. Ordo Initiationis Christianae Adultorum, 25). Határozott felhívás ez, hogy emlékezzünk arra, hogy a keresztény hit – Jézus példájára és vele egységben – egyúttal harc „ennek a sötét világnak kormányzói” ellen (Ef 6,12), ahol a sátán működik és nem fárad bele ma sem, hogy megkísértse az embert, aki az Úrhoz akar közeledni: Krisztus győzelemmel kerül ki a kísértésből, hogy a mi szívünket is megnyissa a reményre és vezessen bennünket, hogy legyőzzük a rossz csábítását.

Az Urunk színeváltozásáról szóló evangéliumi részlet Krisztus dicsőségét állítja szemünk elé, amely előrevételezi a feltámadást, és hírül adja, hogy az ember istenivé válik. A keresztény közösség tudatára ébred, hogy velük is az történik, mint Péterrel, Jakabbal és Jánossal – Jézus „fölment külön velük egy magas hegyre” (vö. Mt 17,1) –, hogy mint fiak a Fiúban újra befogadják Krisztust, Isten kegyelmének ajándékát: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” (Mt 17,5) Meghívás ez arra, hogy eltávolodjunk a hétköznapi élet zajától azért, hogy elmélyüljünk Isten jelenlétében: Ő mindennap szeretne Igéjével lelkünk mélyére hatolni, ahol az megkülönbözteti a jót és a rosszat (vö. Zsid 4,12), és megerősíti az Úr követésére irányuló akaratot.

Jézusnak a szamariai asszonyhoz intézett kérése: „Adj innom!” (Jn 4,7) – amelyet a harmadik vasárnap liturgiájában hallunk –, kifejezi Isten vágyát minden ember iránt, és szeretné felébreszteni szívünkben annak a víznek az ajándéka iránti vágyat, „amely örök életre szökellő vízforrás lesz” bennünk (Jn 4,14). Ez a Szentlélek ajándéka, aki a keresztényeket „igazi imádókká” teszi, akik tudnak „lélekben és igazságban” (vö. Jn 4,23) imádkozni az Atyához. Csak ez a víz olthatja a jó, az igazság és a szépség iránti szomjunkat! Csak ez, a Fiútól kapott víz öntözi meg nyugtalan és elégedetlen lelkünk pusztaságát, „amíg meg nem pihen Istenben”, ahogy ezt Szent Ágoston híres szavai kifejezik.

A következő vasárnap a vakon született emberről szóló szakasz úgy mutatja be Krisztust mint a világ világosságát. Az evangélium mindannyiunkat megszólít: „Hiszel az Emberfiában?” „Hiszek, Uram!” (Jn 9,35.38), jelenti ki örömmel a vakon született, s ezt minden hívő nevében mondja. A gyógyulás csodája azt fejezi ki, hogy Krisztus szemünkkel együtt a belső látásunkat is meg akarja nyitni, hogy hitünk egyre mélyebbé váljon és fel tudjuk ismerni benne egyetlen Üdvözítőnket. Ő bevilágítja az élet minden sötétségét, és segíti az embert, hogy a „fény szülötteként” éljen.

Amikor az ötödik vasárnapon Lázár feltámasztását hirdetik nekünk, akkor létünk utolsó misztériuma előtt állunk: „Én vagyok a feltámadás és az élet. ... Hiszed ezt?” (Jn 11, 25-26). Ekkor az egész keresztény közösség – Mártával együtt – teljes reményét őszintén újra a Názáreti Jézusba helyezi: „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön” (Jn 11,27). A Jézussal való közösség ebben az életben felkészít minket, hogy átlépjünk a halál küszöbén, és örökké Benne éljünk. A holtak feltámadásában való hit és az örök élet reménye megnyitják látásunkat létünk végső értelmére: Isten a feltámadásra és az életre teremtette az embert, és ez az igazság adja meg a valódi és végső dimenzióját az emberek életének, személyes és társadalmi létüknek, a kultúrának, a politikának, a gazdaságnak. A hit fénye nélkül az egész világegyetem ott marad egy sírboltba zárva jövő és remény nélkül.

A nagyböjti út a húsvéti szent három napban, különösen a szent éjszaka nagy virrasztásában teljesedik ki: keresztségi fogadalmunk megújításával újra megerősítjük, hogy Krisztus életünk Ura, azé az életé, amit Istentől kaptunk, amikor újjászülettünk „vízből és Szentlélekből”. Ismét megerősítjük szilárd elhatározásunkat, hogy válaszolunk a kegyelem működésére és ezáltal tanítványai leszünk.

3. A keresztség szentsége által történő elmerülésünk Krisztus halálában és feltámadásában, mindennap arra ösztönöz bennünket, hogy megszabadítsuk szívünket az anyagi dolgok terhétől, a „földdel” való önző köteléktől, amely szegénnyé tesz és megakadályoz minket, hogy készségesek és nyitottak legyünk Isten és a felebarát előtt. Isten Krisztusban szeretetként nyilatkoztatta ki magát (vö. 1Jn 4,7–10). Krisztus keresztje, „a kereszt szava” megmutatja Isten üdvözítő erejét (vö. 1Kor 1,18), aki önmagát ajándékozza oda, hogy az embert újra felemelje és megmentse – ez a szeretet legradikálisabb formája (vö. Az Isten szeretet kezd. enc., 12.) A böjt, az alamizsna és az imádság hagyományos gyakorlatain keresztül, amelyek a megtérésre való törekvésünket fejezik ki, a nagyböjt arra nevel minket, hogy egyre radikálisabban éljük meg Krisztus szeretetét. A böjt, amelynek különböző motivációi lehetnek, a keresztény ember számára mély, vallási értelmet nyer: szegényebbé téve asztalunkat megtanuljuk legyőzni önzésünket, hogy az ajándékozás és a szeretet logikája szerint éljünk. Elviselve valaminek a hiányát – és nem csak a fölöslegről való lemondást –, megtanuljuk levenni tekintetünket az „énünkről”, hogy felfedezzünk Valakit magunk mellett és felismerjük Istent sok testvérünk arcán. A keresztény számára a böjt egyáltalán nem magába zárkózás, hanem még inkább megnyílás Isten felé és az emberek szükségletei előtt, és ezáltal az Isten iránti szeretet egyben felebaráti szeretet is (vö. Mk 12,31).

Utunk során szembetalálkozunk a birtoklás és a pénzsóvárság kísértésével is, amelyek Isten elsőbbségét veszélyeztetik életünkben. A birtoklás vágyának következményei erőszak, hatalommal való visszaélés és halál. Ezért az Egyház – különösen a nagyböjti időben – arra hív, hogy gyakoroljuk az alamizsnaadást, vagyis javaink másokkal való megosztásának képességét. A javak bálványozása azonban nemcsak eltávolít másoktól, hanem üressé, boldogtalanná teszi az embert, becsapja, áltatja anélkül, hogy megvalósítaná, amit ígér, mert az anyagi javakat Isten helyére teszi, aki az élet egyetlen forrása. Hogyan is érthetnénk meg Isten atyai jóságát, ha a szívünk önmagunkkal és saját terveinkkel van tele, és azzal álltatjuk magunkat, hogy ezekkel biztosíthatjuk jövőnket? A kísértés az, hogy úgy gondolkodunk, mint a példabeszédben szereplő gazdag: „Ember, van annyid, hogy sok évig elég...”. Ismerjük az Úr ítéletét: „Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet...” (Lk 12,19-20) Az alamizsna gyakorlata felhívás arra, hogy Isten legyen számunkra az első és odafigyeljünk a másik emberre, hogy újra felfedezzük jóságos Atyánkat és megtapasztaljuk irgalmát.

Az Egyház az egész nagyböjti időszakban különösen bőven adja nekünk Isten igéjét. Róla elmélkedve és magunkévá téve, megélve a mindennapokban, megtanuljuk az imádságnak egy értékes és semmivel nem helyettesíthető formáját, mert az Istenre való odafigyelés, aki továbbra is szól hozzánk szívünkben, táplálja hitbeli előrehaladásunkat, melyet keresztségünk napján kezdtünk el. Az imádság lehetővé teszi azt is, hogy új módon fogjuk fel az időt: az örökkévalóság és a természetfeletti távlata nélkül ugyanis az idő csupán egy olyan távlat felé vezeti lépteinket, amelynek nincs jövője. Az imádságban azonban időt találunk Istenre, ezáltal felismerjük, hogy „az Ő igéi nem múlnak el” (vö. Mk 13,31), és abba a bensőséges közösségbe lépünk vele, „amit senki el nem vehet tőlünk” (vö. Jn 16,22) és amely megnyit bennünket arra a reményre, amelyben nem csalódunk, az örök életre.

Összefoglalva: nagyböjti utunk, amelynek során a kereszt misztériumát szemléljük, azt jelenti, hogy Krisztushoz „hasonulunk a halálban” (vö. Fil 3, 11) azért, hogy mély megtérés menjen végbe életünkben. Vagyis hagyjuk, hogy a Szentlélek működése átalakítson bennünket, ahogy Szent Pállal történt a damaszkuszi úton; határozottan Isten akarata szerint irányítsuk életünket; szabaduljunk meg önzésünktől úgy, hogy legyőzzük a másokon való uralkodás ösztönét és megnyíljunk Krisztus szeretetére. A nagyböjti időszak megfelelő alkalom arra, hogy felismerjük gyengeségünket, őszintén megvizsgálva életünket befogadjuk a bűnbánat szentségének megújító kegyelmét és határozottan Krisztus felé haladjunk.

Kedves Testvéreim! A Megváltónkkal való személyes találkozás által, valamint a böjtön, az alamizsnán és az imádságon keresztül a megtérés útja a húsvét felé arra segít, hogy újra felfedezzük keresztségünket. Az idei nagyböjtben újítsuk meg készségünket annak a kegyelemnek a befogadására, amit Isten akkor nekünk ajándékozott azért, hogy megvilágítsa és vezesse minden tevékenységünket. Arra vagyunk hivatottak, hogy Jézus egyre nagylelkűbb és hitelesebb követésében minden nap megéljük mindazt, amit e szentség jelent és megvalósít. Ezen az utunkon rábízzuk magunkat a Szűzanyára, aki világra hozta Isten Igéjét hitben és testben, hogy úgy, mint ő, elmerüljünk Fiának, Jézusnak halálában és feltámadásában, és örök életünk legyen.

XVI. Benedek pápa