Ébredj és lépj! mottóval tartják az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (CSIT), amely Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én kezdődik, és 19-én ér véget. A főszervező a gyulafehérvári római katolikus érsekség ifjúsági szervezete, a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség, a programokat pedig úgy állította össze a szervezőcsapat, hogy a fiataloknak közösségi élményben legyen részük – hangzott el a rendezvény kapcsán tartott sajtótájékoztatón hétfőn.
Hiszen soha sem volt még olyan nagy szükségünk igazi példaképekre, mint manapság. Szent László királyunk egyenes, nemes tisztasága, törvényeinek határozottsága, cselekedeteinek önzetlensége megkérdőjelezhetetlen, talán ezért is lett a 2017-es év Szent László évvé nyilvánítva. Ennek apropóján készül a lovagkirályról szóló, Szent László, légy velünk! rockoratórium, táncjáték is, amely Erdély védőszentjének rendkívül erős, pozitív személyiségét, nagyszerű cselekedeteit, és a köré fűződő legendakört fogja össze, óriásprodukcióként zenében, dalban, táncban.
- Közös Értékeink!
- Találatok: 3628
Ijesztő a népességfogyás és elöregedés Romániában, a nagyvárosok az utolsó bástyák
A megállapításokat a Nemzeti Statisztikai Intézet friss adatai alapján lehet leszűrni. Ebből kiderül, hogy az országban 2016-ban 190 000 gyerek született, azaz 8,6 gyerek 1000 lakoshoz mérve, Ez az szám 2010-ben 211 000, 2000-ben 234 000 és 1990-ben 315 000 volt. A Ceaușescu-korszak utolsó éveihez képest mára a születések száma 48%-al esett vissza, vidéken még ijesztőbb a helyzet, vannak térségek, ahol 70-80%-al születnek kevesebben. Másrészt Romániában évente több mint 300 000-en mennek nyugdíjba, így az ország évente 100 000 munkaképes állampolgárt veszít. Ez hamarosan olyan munkaerőhiányt fog teremteni, amely az országban hatalmas problémákhoz fog vezetni, melyeknek már érezhetőek a jelei.
Bővebben: Ijesztő a népességfogyás és elöregedés Romániában, a nagyvárosok az utolsó bástyák
- Közös Értékeink!
- Találatok: 2524
Már 12 gyermek szegedi szívműtétjét támogatta a Rotary, kitüntették a program két orvosát
Egy szovátai lányunk is bekerült e tucatba és ma Istennek és a Szegedi orvosoknak, a klub tagjai segítségével meggyógyult!!
Hálás köszönettel,
Csaba t.
Bővebben: Már 12 gyermek szegedi szívműtétjét támogatta a Rotary, kitüntették a program két orvosát
- Közös Értékeink!
- Találatok: 3918
Száz éve tette közzé XV. Benedek pápa az „értelmetlen vérfürdő” ellen írott levelét
Milyen könnyű az Istent, egyházat hibáztatni az ember bünös tettei miatt!! A mérhetetlen kapzsiság, arogancia, a párbeszédre való hajlam hiánya hány ember életét tette pokolá száz évvel ezelött? „A dicsőséges és virágzó Európa - írta az akkori pápa - egy egyetemes őrülettől megszállva valódi öngyilkosságba rohan?"
Érdemes elolvasni a száz évvel ezelött, XV. Benedek pápa által „értelmetlen vérfürdő” ellen írott levelét!
Szeretettel,
Csaba t.
Bővebben: Száz éve tette közzé XV. Benedek pápa az „értelmetlen vérfürdő” ellen írott levelét
- Közös Értékeink!
- Találatok: 682814
A csendes tragédia amiről senki sem beszél, pedig mi gyerekeinket érinti
Kedves Gyermeknevelő Testvérek!!
Annak idején Kopp Mária, magyar orvos, pszichológus, a „Mentális Egészségtudományok” társult kutatócsoportjának vezetője egy magán beszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, s nem is az atombombától, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti!
Bővebben: A csendes tragédia amiről senki sem beszél, pedig mi gyerekeinket érinti