Bővebben: Krisztus hangja bennünkBarsi Balázs Széchenyi-díjas ferences szerzetes, pap, teológus napjaink egyik legismertebb egyházi személyisége. Könyvei, elmélkedései rendkívül népszerűek, sokak lelki-szellemi táplálékai. 1971. augusztus 8-án szentelték pappá szülőfalujában, Sióagárdon. Ötven évvel később ugyanezen a napon, ugyanitt mutatta be aranymiséjét. Vele beszélgettünk.

Bővebben: Az apostolok küldetése„Jézus összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik az ördögök fölött és a betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. „Semmit se vigyetek az útra – hagyta meg nekik –, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás ruhát. Ha egy házba betértek, ott szálljatok meg és onnét induljatok tovább. Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul.” Útra keltek hát, bejárták a falvakat, mindenütt hirdették az evangéliumot és gyógyították a betegeket.”

(Lk 9,1-6)

Bővebben: Ferenc pápa homíliája az európai püspökökhöz: Segítsük a mai kórosan fáradt Európát!Szeptember 23-ám délután a Szentatya szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából. A tanács plenáris ülésén és a szentmisén együtt ünnepelt Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke és Erdő Péter bíboros, prímás, a CCEE korábbi elnöke.

Bővebben: Jézus tökéletes leckét ad a tizenéveseknek (de igazából mindannyiunknak) a közösségi média...A minap egy mémbe botlottam. Arra gondoltam, jó lesz a fiataloknak, a közösségi média kapcsán. Egyszerűen így szólt:

„A legnagyobb embernek, aki valaha is járt a földön, csak tizenkét követője volt. Ne a lájkok száma alapján ítéld meg a hatásodat.”

Bővebben: Magyar ifjúság, neked élned kell!- A Regnum Marianum templom lerombolásaHetven évvel ezelőtt, a kommunista egyházüldözés csúcspontján Rákosi Mátyás parancsára felrobbantották a Regnum Marianum templomot. Isten házát rombolták porig, azt az épületet, amely éppen a kommunista istentelenség és keresztényüldözés mementójaként hirdette az Élet győzelmét a sötétség felett. Bár a templom helye ma is tátongó seb a főváros szívében, ahol csak egy kereszt emlékeztet minket arra, hogy felszentelt földön járunk, Mária Országának lelkiségét négy évtizednyi üldöztetés sem tudta megtörni.

Alkategóriák